Tág teret adott a visszaélésekre Magyarországon az elmúlt években a magántőkealapok állami finanszírozása. A valóban kockázati- és magántőkebefektetéssel foglalkozó szervezeteken kívül igen sok olyan alap került jogi formáját tekintve az ágazatba, mely az állami források leszívására jött létre.

Izgalmas tanulmány jelent meg a Magyar Kockázati- és Magántőke Egyesület (HVCA) honlapján Az állami kockázati- és magántőkeprogramok nemzetközi és hazai tapasztalatai címmel. Az írás szerzője Karsai Judit, az ELTE Közgazdaság- és Regionális Tudományi    Kutatóközpont (KRTK) Közgazdaságtudományi Intézet nyugalmazott tudományos tanácsadója, az MTA doktora, aki egyben weboldalunk állandó szerzője is.

EU: működési és jogi garanciák, Magyarország: nem piacszerű működés

Összefoglalójában a szerző megállapítja: az Európai Unióban a kockázati- és magántőkeágazat megerősítését célzó állami tőkeprogramok az elmúlt évtizedekben egyre több olyan működési és jogi garanciát tartalmaztak, melyek egyidejűleg korlátozták a korrupciós lehetőségeket, és segítették, hogy az állam tőkebefektetésére is a piaci logikának megfelelően kerüljön sor. A régiós trendnek megfelelően, Magyarországon is jelentős állami tőkeprogramokra került sor a tőkeigény kielégítése érdekében. Azok ugyanakkor elsősorban nem a piacszerű működést, hanem a kormányzathoz kötődő tőkés csoportok tőkefelhalmozását szolgálták. Jellegzetes módja volt a magántőkealapok állami finanszírozása, mely tág teret adott a visszaélésekre. Ennek az volt a fő alapja, hogy a magyar szabályozás szerint ezen alapok tényleges tulajdonosi szerkezetét a legutóbbi időkig nem kellett nyilvánosságra hozni. Ezt kihasználva, a valóban kockázati- és magántőkebefektetéssel foglalkozó szervezeteken kívül igen sok, valójában csak az állami források leszívására létrejött alap került jogi formáját tekintve az ágazatba.

Az első fejezetekben Karsai Judit szól a kockázati- és magántőke általános gazdasági szerepéről, forrásairól, majd felvázolja az állam kockázati- és magántőkepiaci részvételének modelljét. Beszámol e részvétel nemzetközi tapasztalatairól, majd a következő fejezetekben rátér a kelet-közép-európai állami tőkeprogramok gyakorlatára és azok tapasztalataira.  Végül, de talán első sorban, a magyar helyzetet elemzi.

Startupok előnyben

Az állami intervenció részben a piac elégtelen működéséből fakadó problémákat, így a különböző fejlődési stádiumban tartó vállalkozások finanszírozásában kialakuló tőkerést igyekszik feloldani – fogalmaz.  Emellett az állami beavatkozás a pénzügyi hozamokon túlmutató társadalmi, nemzeti érdekek érvényesülését is igyekszik elérni. E célok közé tartozik az innováció, a munkahelyteremtés, a nemzetköziesedés, a regionális fejlettség kiegyenlítése, vagyis összességében a gazdasági növekedés előmozdítása meghatározott térségekben vagy szakterületeken.

A kormányzati segítségnek a vállalkozások fejlődési fázisaihoz kell alkalmazkodnia – teszi hozzá. Így például a magvető szakaszban a kutatáshoz és fejlesztéshez, a prototípus kidolgozásához célszerű vissza nem térítendő állami támogatást (grant) nyújtani, s a couching és mentoring szolgáltatások nyújtásával a startupok további fejlődését elősegíteni. A korai fázisú startupok iránt mindenekelőtt az üzleti angyalok kockázatvállalási kedvét lehet felkelteni, és elérésüket megkönnyíteni. A már új termékekkel és szolgáltatásokkal rendelkező fiatal cégek piaci expanzióját a kockázati tőkések forráskínálatának növelésével segítheti az állam. A jelentősebb árbevétellel rendelkező startupok esetében a bankhitelek igénybevételét a hitelnyújtáshoz kapcsolt garanciavállalással ösztönözheti.

A piac hozza meg a döntést

Egy másik esetben az állam érdekközösségben fektet be a privát tőkebefektetőkkel. Ekkor az állam a privát befektetők tevékenységére alapozza a befektetéseit, rájuk bízva a cégek kiválasztását és felnevelését. Az állam befektető partnerei végzik a cégek elővizsgálatát, tárgyalják le a befektetési feltételeket, s ígérik oda a tőkét, az állami alap csak automatikusan odailleszti a maga részét, ha az ügylet megfelel az előírásoknak. Van olyan eset is, amikor az állam az alapok alapja (FoF) konstrukcióban csupán azon privát tőkealapok kiválasztásában vesz részt, amelyekbe tőkét fektet.

A nemzetközi szakirodalom konszenzusa szerint az állami tőkeprogramok képlete szerint az állam adja a tőkét, és biztosítja a kereteket, de a döntéseket a piac hozza meg. Ahol az állami tisztviselők vagy politikusok akár közvetve is beleszólhatnak abba, hogy melyik alapkezelő/portfóliócég kapjon tőkét, ott törvényszerűen megjelenik a korrupció és a romló hatékonyság.

Kelet-Közép-Európa megsegítése, a régió pazarlása

Az Európai Unióhoz csatlakozott régióbéli tizenegy országban az állami beavatkozás elősegítéséhez a kohéziós alapokból kifejezetten a kockázati- és magántőkeágazat fejlesztésére szánt EU-források számottevő lehetőséget nyújtottak 2010 után. Ráadásul a térségben a kockázati- és magántőke-ipar az állami források részvétele nélkül nem lett volna életképes. Az alapok feltőkésítésével az állam célja a piacélénkítés volt, katalizátorként működve a privát szereplők megnyerésére, a piacra történő bevonására. Az állam azzal, hogy beszáll egy kockázati- vagy magántőkealapba, bizalmat ébreszt a privát befektetőkben a csatlakozáshoz.

A katalizátori szerep mellett az állam célja stratégiai iparágak fejlesztése, valamint innovatív projektek elindulásával kapcsolatos kezdeti kockázatok egy részének átvállalása, amelyek tisztán piaci alapon túl veszélyesek lennének a privát befektetők számára.

Az állam megnövekedett szerepvállalásának pozitív hatása a tőkekínálat növekedésében, néhány kiemelkedő innováció megszületésében jelentkezett is a régióban. Emellett megmutatkozott a vállalati működés átláthatóbbá válásában, az üzleti angyalok tevékenységének megélénkülésében, számos új alap piacra lépésében továbbá a kockázati és magántőke ismertségének növekedésében is.

Azonban az EU és a nemzetállamok bürokratikus működése okozta gondok e régióban kiegészültek a térség paternalista, korrupciós hagyományaival, s azzal a ténnyel, hogy a kulturális-intézményi adottságokon nem lehet ugrásszerűen változtatni. Mindez a közösségi források számottevő részének elpazarlását okozta – mutat rá a tanulmány szerzője.

Magyar valóság: nem transzparens kiválasztás

Karsai Judit ezek bemutatását követően tér rá a magyarországi állami tőkeprogramok ismertetésére a Magyar Fejlesztési Bank szerepétől, a JEREMIE-programtól, a Hiventures,  a Nemzeti Tőkeholding csoport szerepén át a Baross Gábor Tőkeprogramig, a Demján Sándor Programig, és a Demján Sándor Beruházási Magántőkealap létrehozásáig.

A hazai kockázati- és magántőkealapokban történő állami részvételről, ennek hatékonyságáról és eredményességéről mindmáig nem készült olyan átfogó szakmai elemzés, mely ennek, s különösen a magántőkealapoknak a kiterjedt alkalmazását indokolta volna – állapítja meg a tanulmány készítője. Sőt, a gazdaságirányítás eleve szükségtelennek tartotta megindokolni, hogy a gazdaságfejlesztés eszközei közül miért preferálta éppen a magántőkealapokba történő rendkívül magas összegű állami tőkebefektetést. Az állami tőkeprogramok kezelőinek kiválasztása Magyarországon nem transzparens módon zajlott, ami eleve azt sejttette, hogy az egész folyamatot a befolyásos befektetői csoportok és az állam közötti összefonódás jellemezte.

Befektetői érdekérvényesítés

Feltűnő, hogy az alapkezelési pályázatokra nem is jelentkeztek jó nevű, tapasztalt, a régió piacán már jártassággal és sikeres eredményekkel rendelkező nemzetközi alapkezelők, amelyek részvétele biztosítékot jelenthetett volna az érdemi versenyre.

Így a befektetési célpontok kiválasztására elsősorban nem az alapkezelők professzionalitása, hanem a befektetők érdekérvényesítése volt döntő hatással. Ez vezetett ahhoz, hogy az állami forrásokból nemegyszer a befektetők saját érdekeltségeinek feltőkésítésére került sor. Ha a nyilvánosság számára nem is, de az állami forrásokat odaítélő államigazgatás számára nyilvánvalóan ismert volt, hogy a hazai magántőkealapok zöménél az alapkezelők tulajdonosai és az általuk kezelt alapok befektetői azonos befektetői körhöz tartoztak, valamint az, hogy a magántőkealapok tulajdonosi körét mely befektetői csoportok alkották.

Az állam az általa meghirdetett tőkeprogramokban minden lehetséges módon kerülte a nyilvánosságot, ami tág teret nyújtott a szubjektivitásnak és visszaéléseknek. Ezekből e dolgozatban néhány konkrét példát is olvashatunk.

Rejtélyes tulajdonosi háttér: elnyer és elnyel

Az Alaptörvény értelmében a nemzeti vagyont az átláthatóság és az elszámoltathatóság alapelvei szerint kellett volna kezelni, s a központi költségvetésből csak olyan szervezet részére lehetett volna támogatást nyújtani, amelynek átlátható a tulajdonosi szerkezete, felépítése, valamint a támogatás felhasználására irányuló tevékenysége. A magántőkealapok és befektetéseik esetében azonban ez a feltétel nem teljesült, hiszen nem kellett nyilvánosságra hozniuk tulajdonosaik nevét. Rejtélyes tulajdonosi hátterük ellenére a tőkealapok és az általuk tulajdonolt társaságok mégis közpénzt – állami és uniós támogatást – nyerhettek és nyelhettek el.

A Tisza-kormány törvénycsomagja – a pénzmosás elleni szabályok, a tényleges tulajdonosi nyilvántartás és a befektetési alapokra vonatkozó felügyeleti szabályok betartatásán keresztül – várhatóan komoly előrelépést hoz a magántőkealapok átláthatóságában. Az alapkezelőknek ugyanis 2026. október 5-ig (2020. február elsejéig visszamenőleg) adatot kell szolgáltatniuk a tényleges tulajdonosaikról és irányítóikról. Fontos része a törvénynek a tényleges tulajdonos kilétének pontosítása is.

Aggodalom a jövőért

Tanulmánya végén a szerző aggodalmának is hangot ad. Félőnek tartja, hogy az állami források, illetve tőkeígérvények visszavonása, és a már befektetett eszközök válogatás nélküli visszaállamosítása rontani fogja az egyébként sikeres és tisztességes piaci szereplők működési feltételeit és kilátásait is. Hiszen a kockázati- és magántőkealapok állami forrásokkal történő megerősítésére a jövőben is szükség lesz, miközben ehhez már természetesen biztosítani kell a tőkejuttatás átláthatóságát és elfogultságmentességét.

Mert az ágazat jelentősen képes hozzájárulni az innovációhoz, a versenyképesség javításához, a termelékenység növekedéséhez, a munkahelyteremtéshez. Ez pedig csupán hagyományos finanszírozási eszközökkel nem érhető el.

*

Hiánypótló tanulmány született Karsai Judittól.

(A nyitókép a Meta AI segítségével készült.)