Ad
Ad

Dr. Peták István rákkutató precíziós onkológiai technológiája, a Genomate a világ élvonalába került, és ott van a vezető egészségügyi innovációk között.

A Szilícium-völgyben 2026. április végén megrendezett, az ENSZ egészségügyi innovációval foglalkozó C3 Davos Silicon Valley Healthcare Summit konferencián, San Franciscóban dr. Peták István és magyar kutatócsapata Genomate elnevezésű technológiáját a világ legígéretesebb egészségügyi innovációi közé választották.

AI-alapú rákkezelés

A világ 135 jelentkezője közül mindössze 7 előadó kapott meghívást, hogy bemutassa az orvosi innovációban elért fejlesztését a nemzetközi egészségügyi és technológiai döntéshozók előtt. Közöttük volt a magyar szakember is, aki a konferencián azt a mesterséges intelligencia alapú rákkezelési módszert ismertette, amely világszerte elérhetővé teheti a legmagasabb szintű, személyre szabott precíziós onkológiai ellátást. A rangos összejövetel központi témája az volt, hogy a mesterséges intelligencia hogyan forradalmasíthatja az egészségügyi ellátást, és miként válik globálisan stratégiai jelentőségű technológiává.

Egy héttel korábban az Amerikai Rákkutatók Társasága (American Association for Cancer Research – AACR) San Diegóban tartott éves konferenciáján az áttörő innovációk közé sorolta a magyar kutatók tudományos eredményeit. Az összejövetelen dr. Peták István bemutatta azokat az eredményeket, amelyeket a párizsi rákkutató intézetben, az Institut Curie-ben tapasztaltak az elmúlt két évben kezelt daganatos betegeknél.

Az AACR megerősítette a Genomate úttörő pozícióját, hiszen elsőként tudta bemutatni az onkológiai kezelések tervezését támogató számítógépes módszer eredményességét valós egészségügyi adatok alapján.  Az amerikai rákkutatók a konferencián külön kitüntetésben is részesítették dr. Peták Istvánt: az AACR emlékplakettel és elismeréssel honorálta több mint negyedszázados szolgálatát a rákkutatásban.

Kutatói sikerek, és a céges háttér

A kutatói sikerek hátteréhez megfelelő gazdasági, céges háttér is szükséges. 2026 januárjában adtuk hírül, hogy nemzetközi céggé vált Magyarország úttörő precíziós onkológiai vállalata, mely az amerikai Genomate Health része lett. Összeolvadt ugyanis az Egyesült Államokban, Massachusetts állam Cambridge városában működő Genomate Health Inc. orvostechnológiai vállalat és a 2003-ban Budapesten alapított Oncompass Medicine. Előbbi komputációs és diagnosztikai megoldásokat fejleszt a személyre szabott gyógyászat támogatására, utóbbi a precíziós onkológia úttörője, amely a molekuláris diagnosztikát, a fejlett bioinformatikát és az onkológiai döntéstámogató eszközöket integrálja a személyre szabott daganatterápia irányításához.

Dr. Peták István és dr. Schwab Richárd hívta életre az Oncompass Medicine-t, mely több mint két évtizede úttörő szereplője a precíziós onkológiának. A cég Európában elsőként fejlesztett ki célzott gyógyszerek személyre szabott alkalmazásához szükséges molekuláris diagnosztikai teszteket. Majd 2008-ban szintén az elsők között kezdte el a daganatok sokgénes vizsgálatait, lehetővé téve az orvosok számára, hogy a páciensek daganatának molekuláris profilja alapján válasszanak célzott terápiát.

Ezekre az eredményekre építve fejlesztette ki dr. Peták István és csapata a precíziós onkológiában a Genomate-et, a világ első klinikailag validált számítógépes érvelési platformját.

dr. Peták István

Nem az orvosok helyettesítése a cél

A Szilícium-völgyi elismeréseket követően dr. Peták István kijelentette:

„Büszke vagyok arra, hogy magyar kutatóként, magyar csapattal a világ élvonalában rákos betegek millióinak a gyógyulását tudjuk segíteni. Azt szeretném, hogy ez a nemzetközi siker a magyar betegeket, a magyar egészségügyet és Magyarország innovációs pozícióját is erősítse, ez nemzetstratégiai lehetőség. Az AI-alapú precíziós onkológia technológia fejlesztésével a célunk nem az orvosok helyettesítése, hanem hogy olyan eszközt adjunk a kezükbe, amellyel még pontosabban képesek kiválasztani a beteg számára leghatékonyabb kezelést.”

A Szilícium-völgyben is értékelt eredmények is azt bizonyítják, hogy a magyar kutatócsoportnak valóban sikerült olyan új orvosi technológiát kifejlesztenie, amit mind a rákkutatók, mind az orvosok áttörő eredményként értékelnek. Emellett az innovációs szakemberek is kiemelkedőnek tartják a módszer közvetlen társadalmi hasznosíthatóságát.

Magyarországon a kutatási központ

Egyedülálló módon a Genomate technológiája nem egyetlen génhibát vizsgál, hanem a daganatokban egyszerre jelen lévő összes genetikai eltérés összefüggéseit elemzi. Több mint kétszáz engedélyezett és több mint ezer klinikai fejlesztés alatt álló gyógyszer segít kiválasztani a megfelelő terápiát.

A Genomate kutatási központja Magyarországon van, magyar kutatóknak teremt magas hozzáadott értékű munkahelyeket. A vállalat együttműködik a Semmelweis Egyetemmel, a Széchenyi István Egyetemmel, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem informatikai és molekuláris biológiai képzéseivel, valamint a Felsőbbfokú Tanulmányok Kutatóintézetével Kőszegen, ahol az ENSZ Egyetem az új kutatóintézetét tervezi.

(Nyitókép: Peták Lelle, portréfotó: Falus Kriszta)

Discover more from KockázatiTőke.com

Subscribe now to keep reading and get access to the full archive.

Continue reading