Ad
Ad

A magyar tulajdonosokkal rendelkező Benefit Bercode Inc. technológiai vállalkozás 1 milliárd forintnyi tőkét vonna be a közeljövőben, segítségével az Egyesült Államok és Ázsia irányába terjeszkedne.

A 2016-ban, az amerikai Delaware államban bejegyzett vállalkozásnak korábban már több mint egymilliárd forint tőkét sikerült szereznie, négyszáz befektetőtől. Az ebből az összegből felépített platform háromszáz közösségen keresztül csaknem egymillió előny-vonalkóddal, úgynevezett bercode-dal ellátott virtuális kártyát bocsátott ki.

Termékek virtuális változatban is

A platform nemcsak egyedi, személyre szabott kártyák költségmentes kibocsátását teszi lehetővé a bercode-kibocsátók számára, hanem komplett elszámolórendszert is nyújt a közösségeknek kedvezményeket adó kiskereskedőknek vagy szolgáltató partnereiknek, azaz a bercode-elfogadóhelyek számára – állítja magáról a vállalkozás.

A Benefit Barcode fejlesztésével a hagyományos bögrék, pólók, sapkák és más fizikai relikviák virtuális változatban is megrendelhetők lesznek. A technológia alapja már működik: az első ilyen AR-termék a virtuális bögre, a következő lépés pedig a pólók, sapkák, táskák és más merchandise-termékek bevonása – fogalmazzák a cégnél. Az ezeken elhelyezett egyedi bercode-ok egyértelműen azonosíthatóvá teszik a termékeket, csökkenthetik a hamisíthatóságot. Kedvezményeket és más előnyöket biztosíthatnak a sztárok rajongóinak, illetve a tartalomgyártók támogatóinak, miközben az automatizált jutalékelszámolást is lehetővé teszik.

Több tízmilliárd dolláros piac

A cég növekedési terve nem elsősorban fizetett reklámokra vagy klasszikus közvetlen értékesítésre, hanem a rendszerhez csatlakozó művészek, sportolók, influenszerek és más nagy közösségek saját elérésére épít. A logika szerint egy sikeres sztárkampány híre újabb ismert szereplőket vonzhat a rendszerbe, akik aztán saját közönségükhöz viszik tovább a bercode-ot. A vállalkozásban úgy számolnak, hogy ez csak az Egyesült Államokban több tízmilliárd dolláros piac. Ezért is terjeszkedne a cég az Egyesült Államok, valamint Ázsia irányába.

Jáger László cégalapító így látja vállalkozása jövőjét:

„Abban látunk komoly piaci lehetőséget, hogy a sztárok a ma még jellemzően fizikai formában értékesített rajongói termékeiket és relikviáikat virtuális változatban is elérhetővé tegyék. Ezekhez a bercode-os termékekhez kedvezmények és más előnyök is kapcsolhatók, akár a saját szolgáltatásaikban, akár partnerhelyeiken. Ha mindez nagy elérésű előadók és közösségek platformjain jelenik meg, rajtuk keresztül nagyon széles felhasználói körhöz lehet eljutni nagyon rövid időn belül.”

Ingyen részvény 55 ezer magyarnak

A tervezett finanszírozási modell egyik sajátossága, hogy a vállalkozás amerikai vállalati struktúrája és informatikai rendszere révén nagyszámú tulajdonosi kört is kezelni tud. A jelenlegi tulajdonosok listája a publikus részvénykönyvben a regisztrált fiókkal rendelkezők számára bármikor megtekinthető.

A befektetési konstrukció további érdekessége a sávos részvényértékesítés. A közösségépítési modellhez kapcsolódik az alapító személyes felajánlása: Jáger László 55. születésnapja alkalmából úgy döntött, hogy az első 55 ezer magyarnak ingyen biztosít egy-egy részvényt.
Aki korábban már regisztrált a platformra, annak csak le kell töltenie egy ingyenes tulajdonosi kártyát, a rendszer pedig automatikusan felkínálja számára az ajándék részvényt. Az új felhasználóknak is hasonló a folyamat, nekik néhány, regisztrációnál szokásos adatot kell megadniuk.
Az ingyenes tulajdonosi kártyára az igénylők akár saját arcképüket is feltölthetik, vagy a mobiltelefonjukkal készíthetnek hozzá fotót. A kártya digitális névjegykártyaként is használható, emellett a tulajdonosok igénybe vehetik a bercode-elfogadóhelyek által biztosított kedvezményeket is.

„A finanszírozási modellünk sávos árazásra épül: aki nagyobb összeggel száll be, kisebb cégértéken juthat tulajdonrészhez. Az eredeti célunk az volt, hogy valaki egyben megvásárol 100 ezer részvényt. Ha azonban az 55 ezer új tulajdonostársunk majd jó hírünket kelti az ismerősei körében, akkor a fennmaradó 45 ezer darab akár több ezer új befektetőhöz is eljuthat. Mivel ők fejenként csak néhány százezer forinttal szállnak be, a sávos ajánlatunk mellett így is beérkezhet a tervezett, több mint egymilliárd forintos forrás”

 – mondja Jáger László, aki úgy látja, hogy az ingyenesen kiosztott részvényekkel nagyszámú, a vállalkozásban közvetlenül is érdekelt közösséget lehet felépíteni. Azt is hozzáteszi, hogy a vállalkozás üzleti tervében a következő évekre vonatkozó többszörös értéknövekedési várakozásokat alapos számítások támasztják alá, még az esetleges amerikai tőzsdei megjelenés előtt is.

(Fotók: Benefit Bercode)

Discover more from KockázatiTőke.com

Subscribe now to keep reading and get access to the full archive.

Continue reading