Ad
Ad

Globális növekedésének új szakaszába lépett a funkcionális hidratáció kategóriában meghatározó szereplő.

Új lendületet kapott a waterdrop®, mely vállalkozás célja, hogy ösztönözze az embereket: ízletesebb, funkcionálisabb és kényelmesebb módon fogyasszanak több vizet. A vállalkozás több mint 100 millió euró értékű befektetést vont be az Aspeya, az Atlantic Grupa és az alpesisíben világkupa-győztes Aleksander Aamodt Kilde sportoló részvételével.

A három új partner ezzel csatlakozik a már eddig is illusztris részvényesi körhöz, amelyben többek között a Temasek, a Döhler és a Bitburger, továbbá számos világelső sportoló kapott helyet a Hikmet Ersek vezette igazgatótanács támogatása mellett.

E mostani befektetéssel a nyereségesen működő, dinamikusan növekvő vállalkozás újabb fejezetet nyithat életében fejlődéséhez.  A befektetést a bécsi székhelyű cég elsősorban európai terjeszkedésére fogja felhasználni, kiskereskedelmi jelenlétének növelésére, valamint termékfejlesztésre. A márka például korábban a Ricolával jelentett be együttműködést egy gyógynövényes hidratációs termékcsalád közös kifejlesztése érdekében.

Drink More Water!

A céget 2016-ban alapították Bécsben, a Drink More Water szlogen jegyében. A vállalkozás megalkotta a Microdrink koncepciót: egy kompakt, cukormentes kockát valódi gyümölcs- és növényi kivonatokkal, amely vízben feloldva kiváló ízt és valódi funkcionális előnyöket nyújt. A vállalat egyetlen termékkel indult, mely mára, éppen egy évtizeddel később. teljes hidratációs ökoszisztémává nőtte ki magát. Tucatnyi ízben elérhető italkockákkal, koffeintartalmú Microenergy és elektrolitpótlást támogató Microlyte termékvonalakkal kiegészülve, dizájn-díjas kulacsok és vízszűrő technológiák kíséretében.

Napjainkban a waterdrop® világszerte több mint 5 millió online vásárlót szolgál ki – magyar weboldallal is rendelkezik –, s mintegy 150 millió eurós bevételt generál. 20 ezernél is több kiskereskedelmi üzletben, félszáz saját márkaüzletben van jelen Európában, az Egyesült Államokban, Japánban és Ausztráliában. Négyszáz munkatársat foglalkoztat.

Az ATP Tour aranyfokozatú partnere

A waterdrop® a tenisz világából is ismert lehet: már harmadik egymást követő évben az Australian Open hivatalos kulacspartnere, valamint az ATP Tour aranyfokozatú partnere. Márkáját többek között olyan közegben építi, melyben a teljesítménykultúra és a globális közönség találkozik. Világklasszis sportolók tekintenek a termékcsaládra edzésük, versenyzésük, regenerálódásuk szerves részeként. Köztük az alpesisí bajnoka, Aleksander Aamodt Kilde, aki márkanagykövetként és befektetőként van jelen a cég életében.

Őszinte hittel

Martin Murray alapító-vezérigazgató így látja a vállalkozás múltját és jövőjét:

„Az elmúlt tíz évben egy olyan márkát építettünk, amelyben őszintén hiszünk – egy márkát, amely megkönnyíti és élvezetesebbé teszi az emberek számára, hogy több vizet igyanak, és egy olyan vállalkozást, amely kiérdemelte a jogot a növekedésre. Az Aspeya és az Atlantic Grupa stratégiai mélységet, kiterjedt disztribúciós hálózatot és hosszú távú elköteleződést hoz a következő növekedési szakaszhoz. Nyereségesek vagyunk, növekedünk, és ezekkel a partnerekkel készen állunk arra, hogy minden eddiginél gyorsabban haladjunk és messzebbre jussunk.”

A wellness jövőjének formálója

A wellness-termékek és -márkák portfólióját fejlesztő és forgalmazó Aspeya kisebbségi részesedést szerzett, amely illeszkedik ahhoz a stratégiájához, hogy a fogyasztói wellness jövőjét formáló vállalatokat támogassa.

Michael Kunst, az Aspeya vezérigazgatója új befektetésükről így vall:

„A waterdrop® ritka dolgot vitt véghez: új kategóriát teremtett, globális közösséget épített, és mindezt nyereséges működés mellett, a küldetése feladása nélkül. Az Aspeya célja, hogy olyan vállalatokat támogasson, amelyek valóban alakítják a fogyasztói wellness jövőjét – és a waterdrop® az egyik legmeggyőzőbb, amellyel eddig találkoztunk. Büszkék vagyunk rá, hogy részesei lehetünk ennek a következő fejezetnek.”

Ízélmény, kompromisszumok nélkül

Az Atlantic Grupa a tőkén túlmutató hozzáadott értéket is képvisel. Dél- és Kelet-Európa egyik meghatározó élelmiszer- és italipari vállalataként, valamint a waterdrop® meglévő disztribúciós partnereként Ausztriában, Horvátországban, Szerbiában és Szlovéniában működik.

Lada Tedeschi Fiorio, a cég vállalati stratégiáért és befektetésekért felelős csoportszintű alelnöke új együttműködésük hátterét e szavakkal foglalja össze:

„Közelről kísértük figyelemmel a waterdrop® növekedését. A márka erősen rezonál az európai fogyasztókkal, és pontosan tükrözi a trendeket, valamint a közös célokat: a prémium termékek és a funkcionális hidratáció iránti igényt, valamint a kompromisszummentes ízélményt. Ez a befektetés waterdrop® hosszú távú potenciáljába vetett meggyőződésünket és közös növekedési szándékunkat tükrözi Európában és azon túl.”

(Nyitókép: waterdrop®)

 

 

 

Discover more from KockázatiTőke.com

Subscribe now to keep reading and get access to the full archive.

Continue reading