Öt éven belül a vállalkozások egyik legfőbb gondja a klímaváltozás lesz, de már most is sok fejtörést okoz tudósoknak, cégvezetőknek, hétköznapi embereknek. Ki, mit tehet a jövőért?
Már a magyar mozikban is látható az a francia dokumentumfilm, mely a multicégek adóelkerülési módozatait és offshore cégvilágát leplezi le.
A befektetők – köztük a magyar Lead Ventures – fantáziát látnak az AI-alapú marketing- és médiatechnológiai platform megoldásának bővítésében, mely lehetővé teszi a nagyképernyős nézettség és hirdetések elérésének háztartási szintű mérését, elemzését és targetálását.
Jeles kulturális múltja, mai szépsége miatt a budapesti New York Café rászolgált arra, hogy állomása legyen az európai történelmi kávéházak útvonalának.
A nemzetközi kockázati- és magántőke ágazat jeles szereplői mind a pódiumon, mind a hallgatóság soraiban az ipar helyzetéről és befektetési trendjeiről gondolkodtak az év legjelentősebb egyesületi konferenciáján.
Mitől válik egy település smart cityvé, azaz intelligens vagy okos várossá? Erre keresett választ felmérésében a ProptechOS technológiai vállalkozás.
Már három hónapos késésben van az indulással az Odyssey óceánjáró, mely utasait három és féléves világ körüli úttal kecsegteti. Az utazók Belfastban várják a közeli rajtot.
Firenzétől Portóig számos csodás település akad, ahol pár perces sétával elérhetjük a főbb nevezetességeket, míg máshol hosszú órákat kell barangolnunk.
2024 szeptemberében nyílik meg a Fehér Ház új látogatóközpontja, interaktív tárlattal.
Újabb sikeres tőkebevonást zárt a magyar startup, mely AI-technológiájával az agrártermelőknek tud nagy segítséget nyújtani.









