Ad
Ad

Jeles kulturális múltja, mai szépsége miatt a budapesti New York Café rászolgált arra, hogy állomása legyen az európai történelmi kávéházak útvonalának.

2024 szeptemberének utolsó hétvégéjén elismerő emléktáblát kapott a New York Café. E képletes elismeréssel az Európa Tanács keretében működő Historic Cafés Route (Történelmi Kávéházak Útvonala) szervezet ismerte el az impozáns és kiváló színvonalú vendéglátóhelyet. Azt az egyben építészeti remekművet, melyet több mint egy évtizede a világ legszebb kávéházának is megválasztottak.

A szellemi kulturális örökség őrzői

Európában a kávézók, kávéházak szerepe az elmúlt évszázadokban kettős volt: a fogyasztás mellett a látogatókat társasági életre is ösztönözték. A kulturális eszmecsere, olykor a politikai viták központjává váltak. Inkább a közösségi tér tette őket jelentőssé, mint a kávék minősége. (Habár az sem volt utolsó szempont.)

A történelmi kávéházak a városok örökségének szerves részei. A vendéglátóhelyeket magában foglaló épületek jó része túlélt háborúkat, társadalmi és politikai változásokat. A régi kávéházak és kávézók ma is gyakran műemlékké nyilvánított épületekben várják vendégeiket. Építészetük mellett őrzik Európa tárgyi és szellemi kulturális hagyományát, s ott vannak Európa történelmének kollektív emlékezetében.

Tematikus útvonalak

Nem is hinnénk, de a történelmi kávézók nemcsak egy ország múltját, kultúráját kötik össze erős kapocsként a jelennel, de határokon átívelve közelebb hozzák egymáshoz az európai embereket is. S ez a célja a Historic Cafés Route-nak is. Szeretné összekapcsolni e találkozási pontokat. Ideológiáktól függetlenül, elősegítve a sokszínűséget, a toleranciát, a demokráciát, az innovációt.

A szervezet a kávéházi kultúra iránti tisztelet jegyében állítja össze a turisták számára tematikus útvonalait 15 országban, érintve Magyarországot is. Ausztria, Belgium, Csehország, Dánia, Franciaország, Görögország, Olaszország, Málta, Portugália, Románia, Szlovákia, Spanyolország, Svájc és Törökország illeszkedik e sorba. Az európai kultúra virágzására kávézók, kávéházak segítségével igyekszik felhívni a figyelmet, kiemelve mindegyikük sajátosságait, egyedi jellemzőit.

A New York Kávéház nagyon is beleillik a sorba. Az érdeklődő turista és vendég az új emléktáblát látva tudhatja: megérkezett úti célja újabb állomására.

Épület és kávéház: hányatott sors és teljes megújulás

1894-ben adták át a ma Erzsébet körút néven ismert Nagykörút eklektikus stílusú impozáns épületét, melynek földszintjén a New York Kávéház áll. Eredetileg a New York Biztosító Társaság székházának szánták, benne bérlakásokkal. Átadását követően a kávéház hamar az irodalmi és művészeti élet egyik központjává vált. Megkedvelték írók, újságírók, költők, festők, színészek, zeneszerzők, filmesek.

Idővel kialakultak az irodalmi és művészi asztaltársaságok. A neves Nyugat folyóirat asztalainál cserélt eszmét és alkotott többek között Osvát Ernő és Heltai Jenő, Ady Endre és Ignotus. Külön asztala volt a Pesti Napló politikai napilap készítőinek és társaságának, többek között Bródy Sándornak és Nagy Endrének.

De itt talált magának törzsasztalt Molnár Ferenc és Krúdy Gyula, Kosztolányi Dezső és Karinthy Frigyes. Molnár a kávéház karzatán írta 1906-ban A Pál utcai fiúkat. Folytatásokban, egy ifjúsági lap számára.

A festők közül Szinyei Merse Pál is szeretett idejárni. Sőt, néhányan itt állították ki alkotásaikat. Egy időben az asztaltársaságok tagjainak számítottak Korda Sándor és Kertész Mihály is, akik később Angliában és Hollywoodban váltak világhírű rendezőkké.

Az épületet nem kímélték a háborúk, többször gazdát is cserélt. A második világháborút követően a kávéházat bezárták, az épület a szocializmus évtizedeiben egy állami lapkiadó cég irodaháza lett.

A rendszerváltást követően az állam csak tíz év elteltével talált új tulajdonost. Az olasz Boscolo-csoport ötcsillagos luxusszállodát alakított ki, és felújította a kávéházat is. 2006 tavaszán nyílt meg a hotel, földszintjén pedig a New York Café. A szálloda és a kávéház tulajdonosi és üzemeltetői köre azóta többször is gazdát cserélt, de továbbra is fogadja a vendégeket, pompázatos környezetében, megszokott színvonalán.

A kávéház ma egyszerre első osztályú vendéglátóhely és turistalátványosság.  Egyaránt helyet ad üzleti, irodalmi, művészeti rendezvényeknek, méltón őrizve a hagyományokat.

(Fotók: New York Café)

Author

Discover more from KockázatiTőke.com

Subscribe now to keep reading and get access to the full archive.

Continue reading