A világon az emberek egyharmada nem alszik eleget, mely kihat egész nappali közérzetükre, viselkedésükre, teljesítményükre.
Az IQ mellett az EQ, azaz az érzelmi intelligencia, annak felismerése és fejlesztése egyre meghatározóbb. Mind fontosabb szerepet játszik egy vállalkozás irányításában, sikerében is.
A deep tech fejlődése, tőkebevonási képessége Európa biztonságának, védelmének és jövőbeli autonómiájának kulcsfontosságú pillérévé válik – áll a The 2025 European Deep Tech Reportban.
Szakértők vezetik azokat a budai sétákat, melyeken a Bauhaus-építészet jegyeit lehet felfedezni.
Negyven kiállító száz hajója ezúttal nem a vízen siklott, hanem szárazon mutatkozott be. A középpontban az elektromosak álltak.
Egy regény és egy film tette világhírűvé Thaiföldön azt az építményt, melyet a második világháborúban megannyi emberáldozattal alkottak meg. A Kwai folyó lebombázott, majd a helyén újjáépített hídja ma turistalátványosság, egyben emlékhely.
Az az igazi ajándék, ami az ajándékozott mellett az ajándékozónak is boldogságot okoz.
A radarérzékelőket forradalmasítja a startup fejlesztése, mely magvető körben a magyar DayOne Capital vezetésével szerzett új befektetőket.
Ismét elkészült a magánegészségügyben tevékenykedő harminc legbefolyásosabb magyar szereplő listája, és a legtöbb árbevétellel rendelkező, járó- és fekvőbeteg-ellátást nyújtó honi magánintézmény rangsora.
Indusztriális térben formál vadonatúj közösségi teret a Budapestre érkező Puzl CowOrKing. 2024. november 11-től egy héten át kipróbálásra díjmentesen várják az érdeklődőket.









