A családalapítás és a gyermeknevelés időszaka tele van kérdésekkel, de a hiteles információk elérése gyakran komoly kihívást jelent.
Személyes történetek is színesítették az év első Equity Thursday rendezvényét, ahol izgalmas előadások, panelbeszélgetések, kötetlen networking várták a résztvevőket.
Interjúnkban Hild Imre, a hazai startup ökoszisztéma fejlődéséről, a feltörekvő vállalkozások kihívásairól, a mentorálásban, befektetésekben rejlő lehetőségekről szól.
Fontos mérföldkőhöz érkezett az élelmiszermentés Közép-Kelet-Európában: a magyar Munch és a román Bonapp egyesítette erőit.
Testközelből hallgathattuk meg a Kodesage alapítóinak történetét a Startup Hungary szervezésében zajlott First Monday rendezvényen.
A ReaktorX, a közép- és kelet-európai (CEE) startupok egyik vezető akcelerátora, megnyitotta jelentkezését a következő pre-seed akcelerációs programjára.
A Voovo és a Pécsi Tudományegyetem partnerséget kötött, hogy személyre szabott ismétlési módszereket vezessen be az egyetemi oktatásban.
A startup mesterséges intelligencia segítségével forradalmasítja a nagyvállalati szoftverrendszerek modernizációját.
Az Agroloop 2020-ban alapított vállalkozás, amely célul tűzte ki a takarmánycélú rovartenyésztés ipari méretű meghonosítását Közép-Európában.









