2026. március 25-én a budapesti Mol Campus ad otthont a KKV Summit 2026 konferenciának. A résztvevők a magyar gazdasági élet meghatározó szereplői: cégalapítók, vállalkozók, szakértők.
Meglévő és új befektetők látnak nagy fantáziát a biológiai kísérleteket AI segítségével virtualizáló magyar kutatók modelljében, s már egy…
Négy befektető is úgy érzi, kifogta az aranyhalat az RTL Cápák között című műsorában, amikor közös ajánlatot tettek a Jójegy edukációs startup alapítóinak.
A technológiai vagy üzleti innovációval rendelkező magyar startupok akár 300 ezer euróig is terjedő befektetéshez juthatnak.
Izraelben a háborús helyzet, az állandó harckészültség miatt a védelemtechnika folyamatosan megköveteli az innovációt, a folyamatos fejlesztést, melyben a startupok élen járnak.
Azért is izgalmas egy friss elemzés kétezer Egyesült Államokban bejegyzett alap befektetőiről és működéséről, mert ezeket az információkat az alapok kezelői nemigen szokták megosztani a nyilvánossággal.
2026 tavaszától repülnek először Párizsból Atlantába, majd nyártól Bostonba és Houstonba is azok a Boeing 777-300ER típusú gépek, melyek szinte privát lakosztályt is kínálnak.
Nemzetközi céggé vált Magyarország úttörő precíziós onkológiai vállalata, mely az amerikai Genomate Health része lett.
Leginkább a nagyvállalatok élnek a távmunka lehetőségével, elterjedtsége kiemelkedő a szolgáltató szektorban – áll a GKI friss tanulmányában.









