Optimisták a szakemberek az európai technológiai ipar helyzetének megítélésében, de ahhoz, hogy az öreg kontinensen egységes és likvid piac alakuljon ki, és itt lehessen tartani a tőzsdén először megjelenő cégeket, tulajdonosokat, értékeket, egy „Európai Nasdaq” kellene.
Az európai nyugdíjalapok szinte egyáltalán nem fektetnek be a kockázati tőkébe. Az európai gazdaságpolitikusok szerint ez nemcsak elszalasztott lehetőség, hanem olyan stratégiai sebezhetőség, amely akár alááshatja Európa szuverenitását is.
Az Invest Europe statisztikai kimutatásából képet kaphatunk a régióban létrehozott alapok által kezelt tőke nagyságáról, sőt, a még be nem fektetett tőke mennyiségéről is.
Az elmúlt tíz évben nagyot fejlődött az európai kockázati tőke piaca. Az európai startupok pedig olyan ágazatokban képesek nagyot alkotni, amelyek az egész világon a fejlődés motorját jelentik.
Elegánssá, kényelmessé, megfizethetővé teszi az éjszakai vonatutakat ígérete szerint egy berlini startup, mely 2027-ben már indítaná is első járatait.
Az Egyesült Államok dominanciája a technológiai startup-exitek terén évtizedek óta megkérdőjelezhetetlen, köszönhetően a kockázatvállaló befektetői kultúrának, a bőséges tőkének és az erős ökoszisztémának.
Amikor a piacok bizonytalanná válnak, a befektetők kivárnak, a kockázati tőkénél biztonságosabb befektetési formákat keresnek, s megnő a kockázati tőke másodlagos piacának szerepe.
Az európai védelmi technológia jelentős átalakuláson megy át, amelyet a geopolitikai feszültségek és a technológiai fejlődés hajtanak.
Míg az Egyesült Államok bezárkózik protekcionista vámjaival, a világ többi részén tovább dübörög az épelméjűség és a globalizáció – fogalmaz figyelemfelkeltő írásában Balogh Petya startupper.
Az Európai Unió ingyenes InterRail-bérleteket nyújtó programjára18 éves magyarok is jelentkezhetnek.









