Ad
Ad

  Előmagvető körben hét hét alatt sikerült meggyőzni a befektetőket.

A dublini és bukaresti székhelyű MixRift startup kevert valóságú (Mixed Reality – MR) számítógépes játékokat fejleszt. Pre-seed körben hét hét alatt szerzett 1,4 millió eurónyi tőkét. A fordulót a román Underline Ventures és a brit Outsized Ventures közösen vezette. Hozzájuk csatlakozott az amerikai SOSV.

Az Apple és a Meta is várja az új játékokat

A vállalkozás a befektetés révén felgyorsíthatja MR-játékaik fejlesztését és piacra jutását. Az MR megismerését és elterjedését az utóbbi időben az Apple Vision Pro és a Meta Quest 3 eszközök megjelenése is elősegítette. (A Meta állítólag 20 milliót már el is adott belőle.) Ugyanakkor még hiányoznak azok a szoftverek, amelyekkel igazán ki lehetne használni e headseteket.

Hatalmas, még kiaknázatlan piac

A startupot három román fiatalember alapította: Bobby Voicu, David Pripas és Andrei Vaduva. Voicu a CEO, aki XR-influenszer, sokan „iparági látnoknak” tartják. Korábban a MavenHut mobiljáték-stúdió elindítása fűződött a nevéhez. David játékinfluenszer, a Meta AR hivatalos partnere. Ő a MixRift termékmenedzsere, míg Andrej a startup műszaki igazgatója.

Bobby Voicu így nyilatkozott a most megnyíló új lehetőségükről:

„A legelején járunk annak, amit a kevert valóság nyújthat a játékosok számára. Tudjuk, hogy hatalmas kiaknázatlan piac van. Alapító csapatunk tudja, mi kell ahhoz, hogy olyan játékokat hozzunk létre, amelyek a játékosokat magukkal ragadhatják. Ez egyedülálló helyzetbe hoz minket, hogy kihasználjuk ezt a lehetőséget.”

A MixRift már letette a piacon a névjegyét, hiszen az ő játékuk például Fractured and Hell Horde (mely a Meta Quest Store-ban szerezhető be), vagy a Fractured, (mely az App Store-ban érhető el.)

Lomax Ward, az Outsized Ventures általános partnere is optimista:

„A kevert valóságban óriási lehetőségek rejlenek, amit az is bizonyít, hogy a Meta és az Apple erősen elkötelezettek az ágazat iránt. A MixRift alapító csapata nagy tudással és tapasztalattal rendelkezik, úgy pozícionálva a céget, hogy előnyt kovácsoljon mind játékosok felől érkező keresletből, mind az MR iránti növekvő érdeklődésből.”

Kiterjesztett, virtuális és kevert valóság

Kiterjesztett valóság (Augmented Reality, AR):
A valóság kibővítését jelenti, amikor egy kamera vagy egy szemüveg segítségével a valós környezetbe virtuális elemeket vetíthetünk. (A technológiát használják lakberendezéssel foglalkozó cégek is.)
Virtuális valóság (Virtual Reality, VR): Számítógépes környezet által létrehozott mesterséges világ. Lényege, hogy a felhasználók minél valóságosabbnak éljék meg a technológia által létrehozott élményt. (Használata főleg számítógépes játékokban terjedt el).
Kevert valóság (Mixed Reality, MR): Egyesíti a kiterjesztett és a virtuális valóság nyújtotta előnyöket. A kiterjesztett valóságot azzal bővíti tovább, hogy a virtuális valóság elemei nem csupán megjelennek a képernyőn, hanem kapcsolatba is tudnak lépni a való világgal. A kevert valóságban a virtuális tárgyak sokkal jobban részei az észlelt valóságnak, e tárgyak irányíthatóvá is válnak. A valóság és a képzelet közötti határvonal elmosódni látszik. Az MR-nél is a játékoknál kezdődik a technológia használata, mivel ez a legjobban elterjeszthető és a „legártatlanabb” platform, ahol bátran lehet kísérletezni a lehetőségekkel. De ez még csak a kezdetet jelenti.
A három típus közül szakemberek e megoldást tekintik a leginkább forradalminak, és idővel a legszélesebb körben használhatónak.
(A Régens weboldala alapján)

(A nyitókép forrása: EU-Startups)

Discover more from KockázatiTőke.com

Subscribe now to keep reading and get access to the full archive.

Continue reading