Az egyre jobb startup adatbázisok között nehéz az eligazodás, jobb, ha elsőként saját igényeinket fogalmazzuk meg.
A címben szereplő kérdés megválaszolásában segítenek a Technical University of Munich School of Management kutatói, akik 2024-ben csaknem 280 kockázati tőkés véleményét összesítve hasonlították össze a befektetők által legtöbbször használt üzleti adatbázisokat.
Vezet a Crunchbase
Mivel a startup-adatokat szolgáltató cégekről egy hasonló felmérés már 2020-ban is készült, így a kutatók a startup adatbázisok fejlődési ívét is nyomon tudták követni. Időközben ugyanis sok esemény történt az adatszolgáltatók piacán. Így például a CBInsights felvásárolta a VentureSource céget, míg a Crunchbase 50 millió dolláros befektetést kapott. S ami a legfontosabb, a mesterséges intelligencia (LLM, GenAI) eleve kiegyenlítettebbé tette a strukturálatlan adatok gyűjtését és feldolgozását. A friss eredményeket 2024 májusában a Data-Driven VC Summiton tették közzé.
A megkérdezett 276 befektető 71 százaléka használta a Crunchbase, fele pedig a PitchBook adatszolgáltató adatait. További 38 százalékuk a Dealroom, 22 százalékuk pedig a CBInsights adatait jelölte meg. Az ötödik leggyakrabban használt startup adatbázis a felhasználók 15 százalékával a Tracxn volt, míg hatodik helyen13 százalékkal a Preqin áll. A két utolsó helyen a S&P Capital IQ (3 százalék) és a Venturexpert (1 százalék) szerepelt.

Az adatbázisok teljeskörűsége
Az adatszolgáltatókat összehasonlító kutatás kontrollként 161 startup 554 befektetőjét felölelő, 460 befektetési fordulójának adatain alapult. A kutatók azt vizsgálták, mely adatszolgáltatók adatbázisai fedik le legteljesebben és legpontosabban a startup-cégekre és alapítóikra vonatkozó, a kutatók által összegyűjtött adatokat, azaz mely adatbázisok a leginkább alkalmasak az üzleti döntések megalapozására.
A kutatók szerint mindegyik adatbázis tartalmazta az általuk vizsgált mintában szereplő vállalatok legalább 95 százalékát. Az új cégekre vonatkozó adatok terén a Dealroom és a CB Insights bizonyult a legjobbnak, míg az idősebb vállalatok terén a CB Insights nyújtotta a legteljesebb körű információkat. Időben vizsgálva az adatbázisok tartalmát, csupán a VentureXpert esetében romlott a cégek adatainak lefedettsége.
A startupok alapítóira vonatkozó adatok terén a Preqin, a Dealroom és a CB Insights vitte el a pálmát, míg a Pitchbook kevésbé releváns adatokat is közölt. Az alapítók adatai nem voltak teljes körűek a Crunchbase, a VentureXpert és a Capital IQ esetében. Az alapítók adatai közül az iskolai végzettségről – melynek egyaránt fontos szerepe lehet a szaktudás és a kapcsolatrendszerek kialakításában – a Dealroom, a Preqin és a CB Insights nyújtotta a legpontosabb adatokat.
Jelentős javulás
A felmérés szerint a vállalatok befektetőinek száma 83 és 96 százalék közötti arányban szerepelt helyesen az adatszolgáltatóknál. A legjobb eredményt e téren a Pitchbook adatbázisa érte el, majd sorrendben a Crunchbase és a Preqin következett.
A befektetési fordulók méretére vonatkozó adatok terén jelentős javulás volt tapasztalható az egyes szolgáltatók adatbázisaiban. A legpontosabb adatokat a teljes vizsgált időszakban a Pitchbook cég nyújtotta. A legfrissebb befektetési fordulók lefedettségét tekintve 75 százalékos mutatójával szintén a Pitchbook állt az élen, ettől alig lemaradva szerepelt a Crunchbase és a Preqin, egyaránt 71 százalékos adatával.
Időben visszatekintve, az egyes adatszolgáltatók teljesítményét vizsgálva az látszik, hogy míg 1998 és 2010 között a VentureXpert állt az élen, ezt követően más adatszolgáltatók vették át a vezetést. Tendenciájában a VentureXpert kivételével mindegyik adatbázis teljesítménye javult.
A felmérés adatai szerint a többi adatszolgáltatóhoz viszonyítva összességében a Dealroom cég adatai javultak a legnagyobb mértékben, de ugyancsak az első három helyezett között maradt a Pitchbook és a CB Insights is.
Eligazodás saját igényeink szerint
A startup adatbázisok közötti eltérés az évek során sokat csökkent, ezért is egyre nehezebb a „legjobb” adatszolgáltatót kiválasztani. Valójában ez nagyban függ a felhasználó speciális érdeklődési területétől és egyéni igényeitől.
Az adatbázisok részletes összehasonlítása ugyanakkor elősegíti a földrajzi, ágazati és az időbeli szempontok szerinti eligazodást a megfelelő adatszolgáltatók kiválasztásához.
(A nyitókép mesterséges intelligencia segítségével készült: bing.com/images/create)



