Ad
Ad

Az Earlybird Digital East Fund – amely eddig az Earlybirdnek, Európa egyik legrégebben működő kockázatitőke-alapcsaládjának részeként működött – bejelentette kiválását, s 2024 őszétől új néven, önállóan folytatja tevékenységét.

Nem tudni, hogy pontosan, mi rejlik a lépés hátterében, mivel a kiválás hivatalos indoklása meglehetősen sematikus. Az Earlybird Digital East Fund által eddig kezelt alapok finanszírozói körében igen erőteljes az állami fejlesztő szervezetek dominanciája. Ez jól illusztrálja az intézményi befektetők kelet-közép-európai befektetésekkel szembeni bizalmatlanságát, hiszen e tartózkodó magatartásuk a neves európai alapcsalád nyújtotta védőernyő és az eddigi kifejezetten sikeres működés ellenére volt tapasztalható.   

Piaci konszolidáció a kockázatitőke-alapok piacán

Az Earlybird Digital East Fund lépése egyike a kockázati tőkealapok kezelői körében most folyó átalakulásoknak, amelyeket geopolitikai feszültségek, illetve a gazdasági válság nyomán megváltozott piaci környezet váltott ki. Az Egyesült Államokban például olyan ismert márkanevet jelentő kockázatitőke-alapok váltak függetlenné kínai leányvállalataiktól, mint a Sequoia Capital és a GGV Capital. Európában ezzel szemben összeolvadásokra és felvásárlásokra került sor. Így például a General Catalist összeolvadt a berlini La Famiglia alapkezelővel, az Egyesült Királyságban működő Molten Ventures alapkezelő pedig Forward Partners nevű társát vásárolta fel.

A leválás előnyei és hátrányai

A még nem ismert új néven ősztől megújuló Earlybird Digital East Fund kezelői a leválástól azt várják, hogy az új konstrukcióban az alap kezelője koncentráltabb támogatást és nagyobb szaktudást tud majd nyújtani portfóliócégeinek, rugalmasabban reagál a piac igényeire, azaz eredményesebb fogja tudni támogatni a portfóliójába tartozó startupok alapítóit.

Hogy ez a leválás valóban csak előnyökkel fog-e járni, azt erősen megkérdőjelezi, hogy az Earlybird alapcsalád eddig is decentralizált és autonóm módon működő, külön alapkezelőkkel rendelkező alapokból állt. Az egész Európát lefedő, közös márkanéven futó, ugyanakkor a helyi startup-közösségekhez és vállalkozókhoz közel dolgozó önálló alapkezelő csapatok számára korábban is biztosított volt az önálló és gyors döntéshozatal lehetősége. A közös ernyő alatti működés ugyanakkor azzal az előnnyel is járt, hogy az Earlybird kebelén belül működő Growth Opportunity Fund révén számottevően több követő, növekedési tőkebefektetésre nyílt lehetősége az egyes alapoknak. A helyi alapkezelő csapatok együttesen szélesebb és mélyebb technológiai szakértelemhez és hálózathoz férhettek hozzá. Az összességében nagyobb professzionális befektetési csapat megkönnyítette az új ügyletek elérését elősegítő saját infrastruktúra kiépítését, miközben a szinergiák összehangolása és a házon belül kiépített mesterséges intelligencia által támogatott platform szintén előnyt jelentett minden résztvevő számára.   

Testvérek a családban

Európában az egyik legnagyobb tapasztalattal rendelkező, 1997-ben indult és nagyságrendileg 2 milliárd euró összegű tőkét kezelő Earlybird alapcsalád az eddigi felállásban önállóan működő részlegei más-más régióra, illetve vertikumra specializálódtak. A most leváló, kelet-közép-európai országokba történő befektetésekre koncentráló Digital East Fund mellett az alapcsalád része az Európa fejlettebb régióban ugyancsak korai fázisú digitális technológiai befektetésekre fókuszáló Digital West Fund, valamint a korai és későbbi fejlődési szakaszban tartó digitális egészségügyi és gyógyászati startupokba befektető Health Fund. A cégcsoporthoz tartozik továbbá az egyetemi spin-off vállalkozásokat felkaroló, s ezzel a technológiai innovációs ötleteket kiaknázó UNI-X, a bevándorló vállalkozók számára létrehozott Vision Lab inkubátor, valamint egy Eagle Eye nevű saját szoftver platform.

Az Earlybird Digital East Fund jelenleg húsz fős alapkezelő csapata Isztambulban, Londonban és New Yorkban működik, függetlenül a berlini Earlybird Venture Capital nevű anyacégtől. A Digital East Fund még 2013-ban egy olyan névhasználati licencmegállapodást kötött a német Earlybirddel, melynek értelmében az Earlybird német központja jogosult a hozamból való (egyébként szerény) részesedésre.

Az Earlybird Digital East Fund befektetői

Az Earlybird Digital East Fund első alapját 150 millió dollárral 2014-ben állította fel. Létrehozásában részt vett a londoni székhelyű, nyilvánosan jegyzett Molten Ventures, mely alapok alapja konstrukcióban finanszíroz korai fázisú kockázatitőke-alapokat. Az Earlybird Digital East Fund első alapjának létrehozásában azonban állami, közösségi finanszírozók játszottak meghatározó szerepet, így például az EBRD, az EIF, az IFC, illetve az Istanbul Venture Capital Initiative. A korai fázisú fejlődési szakaszban tartó, feltörekvő európai technológiai startupokba invesztáló első alap sikerét jelzi, hogy bekerült a 2014-ben indult kockázatitőke-alapok világszerte legjobban teljesítő 5 százalékába.

Az Earlybird Digital East Fund második alapjának jegyzését 2021-ben 200 millió euróval zárta. Az alapot a kelet-közép-európai magvető és „A” körös technológiai befektetések végrehajtására hozta létre olyan globális ambíciókkal fellépő technológiai startupok finanszírozására, amelyek vezető szerepre törnek saját kategóriájukban. Az alap befektetői között a korábban is szereplő Molten Ventures mellé privát befektetőként csatlakozott a Crossover VC, míg az állami/közösségi finanszírozó intézmények közé az EIF és az IFC mellé bekerült a KfW Group leányvállalata, a DEG is.

Az Earlybird Digital East Fund harmadik alapját 2023-ban hirdette meg. Ennek tőkegyűjtése még nem zárult le. Az eddig ismertté vált egyedüli befektetője a második alapot is finanszírozó fejlesztési intézmény, a DEG.

Az Earlybird Digital East Fund befektetései

Az Earlybird alapcsaládból kiváló Earlybird Digital East Fund hírnevét az időközben unikornis státuszt elérő román UiPath cégbe 2015-ben történt, 1,6 millió dolláros magvető befektetése alapozta meg. Ez ugyanis az első alapja számára 2,3 milliárd dollár hozamot biztosított. A Sifted számításai szerint e befektetés 2200-szoros megtérülést jelentett, amikor 2021-ben az UiPath 1,3 milliárd dollárt elérve jelent meg a tőzsdén. Az alap ugyancsak figyelemre méltó befektetése volt a bolgár Payhawk, mely 2022-ben egymilliárd dolláros értékelést, ezzel szintén unikornis státuszt ért el. Az alap által felmutatott számos sikeres kilépés közé tartozik többek között a Peak Games cégből és a Minit nevű vállalkozásból történő sikeres exit. Az Earlybird Digital East Fund legfrissebb befektetései között szerepel a FintechOS cégbe történt beszállás, melyet az alapkezelő 2024 júniusában a második alapjából finanszírozott. Ugyancsak 2024 júniusában került sor az immár harmadik alapból fedezett, lengyel ElevenLabs cégbe történő befektetésre, mely időközben ugyancsak unikornis céggé vált.

Author

Discover more from KockázatiTőke.com

Subscribe now to keep reading and get access to the full archive.

Continue reading