Két újabb alapjával erősíti piaci jelenlétét a brit kockázati befektető.
A londoni székhelyű Balderton Capital a kihívásokkal teli kockázatitőke-piac ellenére 1,3 milliárd dollárt halmozott fel európai startupok támogatására két új alapjában – jelentette be a VC.
Előnyben az AI-t fejlesztő startupok
A Balderton korábban olyan cégekbe szállt be, mint a Revolut globális neobank, vagy az önvezető technológia fejlesztésében élenjáró Wayne, mely nemrégiben 1 milliárd dolláros befektetési kört zárt.
Sorrendben kilencedik, korai fejlődési szakaszban lévő startupokra specializálódó alapjához 615 millió dollárt gyűjtött. A második növekedési szakaszát járó cégeket segítő alapjához 685 millió dollár áll majd rendelkezésre. Az alapok hasonló méretűek, mint elődjeik, amelyek 2021-ben indultak 600 millió, illetve 680 millió dollárral.
A Balderton az alkalmazás központú, mesterséges intelligenciát előtérbe helyező startupokat veszi célba, nem pedig az infrastruktúrát építő fiatal vállalkozásokat.
Kockázati tőke: Marad a tavalyi szint
E mostani sikeres forrásgyűjtés követte az európai Index Ventures 2,3 milliárd dolláros új alapjának indulását, valamint az Accel 650 millió dolláros új alapját. Mindkettő elsősorban a korai fázisban lévő startupokra fókuszál.
E nagy összegű alapzárások ellenére 2024-ben eddig még mindig lassúnak tekinthető az európai kockázatitőke-fedezetű forrásbevonás – állapítja meg elemzésében a Pitchbook szakportál. A jelenlegi ütemben az idén felhalmozott tőke valószínűleg megegyezik a tavalyi összeggel, amely lényegesen alacsonyabb volt, mint az azt megelőző négy évben. Az alapok száma pedig várhatóan a 2023-as érték alatt lesz.
Egyre nagyobb az amerikai szerepvállalás
Suranga Chandratillake, a Balderton általános partnere úgy látja, hogy az Egyesült Államok egyre nagyobb szerepet játszik az európai kockázatitőke-alapokban. Ennek okát így látja:
„Vannak adatok, amelyek azt mutatják, hogy az elmúlt tíz–tizenöt évben az európai hozamok hasonlóak, ha nem is számottevően jobbak voltak, mint az amerikaiaké. Az okos befektetők azonban nemcsak az alapot és a céget, hanem a lehetőséget is vizsgálják. Amikor egy jelentős amerikai befektetői csoport azt mondja, hogy Európa arra emlékezteti őket, amit tizenöt évvel ezelőtt Kaliforniában láttak, akkor tudod, hogy olyasmit teremtesz, amitől a befektetők izgatottá válnak.”



