A másodlagos piac nem kényszeríti az alapítókat a kellő tőzsdei érettségnél korábbi tőzsdére lépésre. A szabadabban folyó tőke egészséges hatást gyakorolhat a kockázatitőke-piacra, és néhány intézményi vevő is jól jár.

 2025-ben az Egyesült Államokban a másodlagos piacon értékesített kockázatitőke-befektetések 106,3 milliárd dolláros értéke megközelítette a hagyományos kiszállási útvonalakét, azaz a vállalatfelvásárlások (140,7  milliárd dollár) és a nyilvános tőzsdei kilépések (119,6 milliárd dollár) nagyságát.

A másodlagos piac Egyesült Államokban történt csaknem egyharmadosra emelkedett részaránya több szempontból is figyelmet érdemel. Egyrészt a piac növekedése rendkívül gyorsan ment végbe, hiszen e szektor részesedése 2015-ben még csupán 3 százalékos volt. Másrészt a másodlagos piac rendkívül koncentrált: az itt gazdát cserélő részvények több mint fele mindössze öt céghez tartozik, s 86,4 százaléka is csupán húsz startupot érint. Harmadrészt a tőzsdéken újabban megjelenő nyilvános kockázatitőke-alapok – így például a Robinhood Ventures, a Powerlaw, a Fundrise és a Destiny Tech100 – túlnyomó részben a másodlagos piacon egyébként is domináló legnagyobb húsz cégre koncentrálnak, azaz gyakorlatilag csak „átcsomagolják” a részvényeket a kisbefektetők számára.

A másodlagos piac intézményesülése

A világ legnagyobb magánpiaci pénzügyi intézményei intézményi felvásárlások útján jelenleg építik ki a másodlagos kockázatitőke-piacot működtető infrastruktúrát. Azaz: vagy egy másodlagos piaci alapkezelőt vesznek meg, vagy a másodlagos ügyletek egy már meglévő piacterét vásárolják fel, netán egy már jól bevezetett adatgyűjtő és elemző céget vásárolnak meg, illetve intézményi tenderajánlatokhoz hozzáférést biztosító partnerséget alakítanak ki. Esetleg saját maguk építenek ki a másodlagos piaci ügyletekhez szükséges belső képességet oly módon, hogy az e piacon jártas szakértőket csábítanak magukhoz.

Például a Goldman Sachs az Industry Ventures másodlagos piaci alapkezelőt vásárolta fel, a Morgen Stanley az EquityZen nevű másodlagos piacteret vette meg, a Charles Schwab a Forge Global felvásárlásával ugyancsak piacteret vásárolt, a BlackRock a Preqin adatkezelő és elemzőt vette meg (3,2 milliárd dollárért), míg a Nasdaq Private Market a G Squared céggel lépett partnerségre. A J.P. Morgan kifejezetten a másodlagos piachoz épített ki saját magánpiaci tőkecsapatot, a Piper Sandler pedig szakértőket csábított el a Forge Globaltól, hogy beindíthassa privát piaci kereskedését.

E lépések közös vonása a közvetítői szerep megszerzése a másodlagos piacon; mégpedig az ezzel járó tranzakciós díjakon, alapkezelési bevételeken, és adatelőfizetések nyújtásán keresztül. Vagyis, hogy intézményi ügyfeleik számára a másodlagos piacon is megnyissák az intézményi szintű csatornákat.

A másodlagos piac intézményesülését jelzi az is, hogy az ügyletek egyre nagyobb hányadát a startupok által kezdeményezett tenderajánlatok teszik ki, szemben az alkalmazottak és a fiatal vállalkozások számára korai finanszírozást nyújtó alapok alkalmi eladásaival, a vezető startupok strukturált, ismétlődő likviditási programjaival. Miközben a tenderajánlatok lehetővé az ilyen cégek számára a tulajdonosi kör jobb ellenőrzését, az eladandó részvényekhez történő hozzájutás egyre inkább „őrzött” területté válik, azaz csak meghívással lehet azokhoz hozzájutni. A likviditási programok formalizálása tehát azt is jelenti, hogy a hívatlan vevők számára leszűkül a tér.

Kik profitálnak a másodlagos piac intézményesüléséből?

A másodlagos piac működésének hozamából mindenekelőtt a másodlagos piac infrastruktúrájának kiépítői (Goldman, Morgan Stanley, Schwab, BlackRock, J.P. Morgan és a Carta) részesülnek. A piac platformjainak létrehozói és adatszolgáltatóinak felvásárlói szerzik meg a tranzakciók után beszedhető díjakat, az alapok termékei utáni kezelési díjakat, a piactereken történő kereskedés után járó jutalékot, a strukturált tenderajánlatokhoz kapcsolódó tanácsadói díjakat, az elemző platformokon az adatok előfizetésének díjait. Minél jobban nő a másodlagos piac, annál többet keresnek ezek az intézmények. Ösztönzőik a piac expanziójával vannak összhangban, függetlenül attól, miként teljesítenek a piac részvényei.

Mindez kedvező hatású egy olyan kockázati tőke ökoszisztémában, amely éveken keresztül szűk likviditású volt. Sok cég akár tíz évig, vagy még ennél is tovább maradt magáncég státuszban, azaz csak ezután lépett tőzsdére. Másodlagos piac hiányában a startupok dolgozói nem jutnak hozzá az általuk is létrehozott értékhez. E cégek korai befektetői is az optimális portfólióban tartás idejénél sokkal tovább vannak bezárva a tulajdonosok közé. A másodlagos piac azzal is segít, hogy nem kényszeríti az alapítókat a kellő tőzsdei érettségnél korábbi tőzsdére lépésre. A nagyobb likviditás, a többféle csatornán keresztül szabadabban folyó tőke, egészséges hatást gyakorol a kockázatitőke-piacra.

A másodlagos piacon néhány intézményi vevő is jól jár. Diverzifikált portfóliót tud kialakítani szigorú beszállási válogatással, valódi likviditást biztosítva azon eladók számára, akiknek erre van szüksége. Az intézményes vevők alaposak az árak meghatározásában, szisztematikusak a portfólió kialakításában és valódi közgazdasági funkciót látnak el, amikor az eladóknak ajánlatot tesznek.

Nyernek a másodlagos piac kisbefektetői is?

Az egészséges másodlagos piacot jól informált vevők, valós szándékú eladók, tisztességes árak és valódi értékteremtés jellemzi.

A tehetős magánszemélyeket és más intézményi ügyfeleket kiszolgáló jónevű magánpiaci globális alapkezelők a másodlagos piacon az általuk megvett intézményi csatornákon nettó vagyonértéken vagy ennek közelében, intézményi irányítás mellett, auditált értékeléssel, átlátható díjstruktúra mellett biztosítanak piaci kiszolgálást. E piaci szereplők azonban nem „demokratizálják” a piachoz való hozzáférést, mivel csak bizonyos vagyoni küszöb feletti ügyfeleket szolgálnak ki.

A gond akkor kezdődik, amikor a részvényeket egy másik vevőkör számára átcsomagolják. Kérdés, hogy a piac kisbefektetői — azaz a nyilvános kockázatitőke-alapok (PVC-k) végső vásárlói — szintén nyernek-e a bolton, vagy ők csupán az utolsó láncszemet jelentik az értékláncban. Az eladó ugyanis először egy olyan PVC-nek adja el a részvényeit, amely maga is a tőzsdén forog, így részvényeinek árát a tőzsde mozgatja. Ezek az alapok külön alapba csomagolják be a másodlagos piacon vett részvényeket, hozzátéve persze a kezelési és sikerdíjat, valamint a működési költségeket. Minden egyes lépésben újabb és újabb költségek rakódnak rá a részvényekre, s minden közvetítő felszámolja a maga hasznát. A kisbefektető pedig a lánc végén az összes olyan közbenső résztvevő kumulatív árát fizeti meg, amelyik érintkezett a szóban forgó eszközzel. A közvetítésnek nyilván vannak költségei, s a hozzáférés maga is érték. Kérdés azonban, hogy a közvetítés összes költsége arányos-e a kínált eszközzel.

(A nyitókép a Gemini mesterséges intelligenciával készült)