Ad
Ad

A horvát startup jó ütemben halad fejlesztőikörnyezet-kezelő platformja fejlesztésével.

Számos kockázatitőke-cég és üzleti angyal „csapott le” a Daytonára, amely csupán 2023 szeptembere óta létezik. Azonban gyakorlatilag a Codeanywhere alapítói állnak mögötte. A cég már tíz éve működik, és eredetileg a négy évvel korábban megszületett PHPanywhere-ből nőtte ki magát.

A kockázati befektetők közül fantáziát lát a horvátokban többek között a 500 Emerging Europe, a Tiny Supercomputer Investment Company, a Firestake Ventures. (Az angyalok teljes listáját lásd a társalapító-vezérigazgató, Ivan Burazin LinkedIn-oldalán!)

Jelenleg a Daytona zárt béta verzióban néhány korai ügyféllel dolgozik terméke iterálásán.  A platform lényege: a vállalatok számára lehetővé teszi, hogy összes fejlesztési környezettel kapcsolatos törekvésüket házon belül hajtsák végre. Céljuk nem kevesebb, mint hogy a nemrég bezárt GitHub Codespace által hagyott űrt betöltsék a nagyvállalati ügyfelek számára.

A platform a jövőben kereskedelmi licenc alapján fog működni, természetesen limitált funkciókkal licenc nélkül is elérhető lesz.

A Daytona háttere

Az elmúlt években hamar népszerűvé vált a felhőalapú kódolás a böngészőalapú integrált fejlesztői környezetek (browser-based integrated developer environments – IDE) bevezetésével.  A Codeanywhere csapata eredetileg azt tűzte ki célul, hogy a fejlesztőknek egyfajta fejlesztői Google Docs-ot biztosítson. Céljuk az volt, hogy lehetővé tegyék a különböző helyeken dolgozó programozók számára: közvetlenül a böngészőből írhassák és futtathassák a kódot kollaboratív módon, harmadik fél infrastruktúrájára támaszkodva.

„Számos iteráción mentünk keresztül saját felhőalapú IDE-nk és a hozzá köthető infrastruktúra felépítése során, és sokat tanultunk ezalatt – főleg arról, hogy mit ne tegyünk” – mesélte Ivan Burazin a TechCrunchnak.

Így jött létre homlokegyenest ellentétes új projektjük, a Daytona. Ez a cégek számára lehetővé teszi, hogy fejlesztői környezetüket teljesen házon belül kezeljék, harmadik fél infrastruktúrájának igénybevétele nélkül. A Daytona a felhő előnyeit hivatott egyesíteni a helyi biztonsággal. (Valószínűsíthető, hogy ezzel az éles váltással a Codeanywhere-termék napjai meg vannak számlálva.)

A fejlesztő a projektjét a Daytonával, nem pedig a helyi gépén nézné meg, a Daytona pedig kezeli a teljes projektbeállítást, és mindent telepít, miközben a felhasználó rendelkezésére bocsátja a választott szerkesztőt, és gondoskodik arról, hogy minden beállítás és telepítés megtörténjen és helyes legyen – olvasható a TechCrunch startup- és technológiai szakportál magyarázatában.

„Meg vagyunk arról győződve, hogy a felhő alapú fejlesztés jövőjét a felülről lefelé irányuló megközelítés fogja vezérelni, nem pedig az alulról felfelé, és ez egészen biztosan nem egy böngészőalapú szerkesztő köré fog összpontosulni” – érvel Ivan Burazin.

Discover more from KockázatiTőke.com

Subscribe now to keep reading and get access to the full archive.

Continue reading