Az európai nyugdíjalapok szinte egyáltalán nem fektetnek be a kockázati tőkébe. Az európai gazdaságpolitikusok szerint ez nemcsak elszalasztott lehetőség, hanem olyan stratégiai sebezhetőség, amely akár alááshatja Európa szuverenitását is.
Az amerikai tőzsdén is meg akar jelenni az észt startupperek alapította fintech cég, mely 2021 óta már ott van a londoni tőzsdén.
Thaiföldre digitális érkezési kártya, az Egyesült Királyságba elektronikus utazási engedély szükséges, Ferihegy újabb 11 várost kínál, Las Vegasban nyílik az első AI-vezérelt szálloda.
A deep tech fejlődése, tőkebevonási képessége Európa biztonságának, védelmének és jövőbeli autonómiájának kulcsfontosságú pillérévé válik – áll a The 2025 European Deep Tech Reportban.
Jelentős az üzleti angyalok szerepe a startupok fejlődésében, európai tevékenységük további fellendítésére elkészültek a szakpolitikai javaslatok.
A brit Bill Gates – így jellemzik a jachtbalesetben elhunyt vállalkozót és befektetőt kortársai, akik szerint munkássága felbecsülhetetlen az Egyesült Királyság technológiai vállalkozásai számára.
A magyar startup alapítók szinte mindegyike a nemzetközi piaci jelenlétet célozza meg – olvasható a Startup Hungary legfrissebb iparági jelentésében.






