Az önálló vállalkozások indításában és a finanszírozás megszerzésében a női alapítóknak gyakran sokkal több nehézséggel kell szembenézniük, mint férfi kollégáiknak. A kockázati tőke (VC) és startup ökoszisztéma általában a férfiak által dominált terület, ahol a női alapítók és befektetők még mindig jelentős akadályokkal szembesülnek. A nők, bár a társadalom felét képviselik, jelentősen alulreprezentáltak mind a tőkebevonás, mind a döntéshozatali pozíciók terén.
Miért van kevesebb nő a startup világában?
A női alapítók a tőkebevonás során szembesülnek a legnagyobb akadályokkal, hiszen a statisztikák szerint a nők a kockázati tőke kevesebb, mint 3 százalékát kapják. Az az egyik legnagyobb gond, hogy a döntéshozók gyakran férfiak, akik olyan projekteket támogatnak, amelyek főleg saját tapasztalataikhoz igazodnak, s emiatt a női alapítók gyakran hátrányos helyzetbe kerülnek.
Bár az egyenlőtlenségek továbbra is fennállnak, az elmúlt években nőtt a női VC-befektetők száma. Ennek következtében egyre több női vállalkozás jut finanszírozáshoz. Az olyan szervezetek, mint a Women in VC és az European Women in VC aktívan dolgoznak a női befektetők és vállalkozók támogatásán.
A KockázatiTőke.com csapata megkeresett néhány női szakembert a startup ökoszisztémában. Ők saját tapasztalataik alapján osztották meg gondolataikat a hölgyszereplők helyzetéről és a változtatások szükségességéről.
Nők a startup világában: Mi a jelenlegi helyzet?
„A női vezetés virágkorát éli, és elvárttá vált nemzetközi szinten a női munkatársak és alapítók beemelése a cégstruktúrákba. Ezt az előnyös környezetet használhatják ki a női vezetők, akik eddig sosem látott módon tudnak kibontakozni”
– osztotta meg véleményét Csik-Nemes Viktória, a Quantum Leap inkubátor befektetési menedzsere, aki már hosszú évek óta dolgozik a startup ökoszisztémában.
A hölgyalapítók és befektetők számára az egyik legnagyobb kihívás, hogy gyakran más típusú kérdésekkel kell szembenézniük. E kérdések eltérnek férfi kollégáik tapasztalataitól. Gyakran a kockázatok csökkentésére vagy a „biztonságosabb” projektekkel kapcsolatos aggodalmakkal foglalkoznak. Ezzel szemben a férfiak általában a potenciális növekedést és ambíciókat helyezik előtérbe. Ezt a különbséget számos esetben a társadalmi elvárások és a nemi sztereotípiák is felerősítik.
Mi szükséges a jövőben?
A diverzifikált VC-csapatok és a női befektetők növekvő jelenléte mellett egyre inkább elengedhetetlen egy olyan környezet kialakítása, melyben a nők és a férfiak egyenlő feltételekkel dolgozhatnak. Ez a munkahelyi egyenlőség biztosítja, hogy mindkét nem képviselői ugyanolyan lehetőségeket kapjanak, és hozzájáruljanak a döntéshozatali folyamatokhoz. Az ilyen környezet elősegíti az innovációt és a sokszínűséget, miközben csökkenti a nemek közötti szakadékot.
Viktória gondolatát így folytatta:
Fontosnak tartom, hogy ne csak külső tényezők miatt, hanem belső indíttatásból is fogadjuk el a női egyenjogúságot. A sikeres család és gyermekáldás összeegyeztethetősége a munkával kulcsfontosságú, ezért a munkahelyeken nagyobb rugalmasságra van szükség.”
A home office és a rugalmas munkaidő nagy segítséget nyújtanak azoknak a nőknek, akik a családjuk mellett szeretnék megvalósítani vállalkozói álmaikat. Ez lehetővé teszi a munka és a magánélet jobb egyensúlyát, csökkentve a feszültséget.
Ezen kívül elengedhetetlen, hogy a szektorban megjelenő alulreprezentáltság változzon, és több női szereplő legyen. Egyik megkérdezettünk, Mary Alcantara, az Interactive Venture Partners befektetési partnere így vélekedett erről:
„Ismételten bebizonyosodott, hogy az emberek hajlamosak azokba fektetni, akik hasonlítanak rájuk, vagy akik hasonlóan viselkednek. Az Egyesült Államokban növekvőben van a női VC-k száma (jelenleg körülbelül 18 százalék, ami 2018 óta megduplázódott), bár még mindig messze van az egyenlőségtől. Továbbá több férfi szövetségesre van szükség, akik nem csupán üres frázisokat mondanak, hanem aktívan igyekeznek nagyszerű női munkatársakat találni.”
Tanácsok fiatal női vállalkozóknak és VC-knek
„Szem előtt kell tartani minden vállalkozónak, hogy a tiszteletet, a szakmai bizalmat ki kell érdemelni – fogalmazott Mary, aki saját tapasztalatait osztotta meg a szakmában való előrejutásról.
Azt tanácsolnám a fiatal nőknek, hogy ne féljenek véleményt formálni, és bátran vezetni eseményeket, például pitch rendezvényeket. Az autentikus hang megtalálása kulcsfontosságú.”
Viktória is hasonlóan biztatón fogalmazott: „Legyetek NŐK. Ne próbáljunk meg maszkulinná válni, ha nem ez tükrözi a belső énünket. Bízni kell az intuícióinkban, és megélni érzéseinket – ez az, ami gyakran hiányzik a rohanó világunkban.”
A jövőben a női alapítók és befektetők még nagyobb szerepet kaphatnak a startup és kockázati tőke világában, de ehhez folytatni kell a női hangok és perspektívák erősítését. A támogató közösségek, mentorálás és a rugalmas munkakörnyezetek olyan kulcsfontosságú tényezők, amelyek segíthetik a nők boldogulását a dinamikusan fejlődő szektorokban.
(A nyitókép mesterséges intelligencia felhasználásával készült)



