Ad
Ad

A Balogh Péter vezetésével indított STRT Holding Zrt. tőzsdére lépését megelőzően vont be jelentős forrást magánbefektetőktől.

Intézmények nélkül, kizárólag magánbefektetőktől sikerült zártkörű tőkeemelés során 1,15 milliárd forintnyi forrást bevonnia az STRT Holding Zrt.-nek, a 2023. novemberi tőzsdére lépés előtt. A befektetők jelentős része a hazai startup-ökoszisztéma szereplője – olvasható a cég közleményében, amit a Forbes magazinnak juttatott el, s melyet a kiadvány idéz.

Az RTL Cápák között zsűritagjaként is ismert Balogh Péter és társbefektetői a holdingot 2023 tavaszán indították el. Korai fázisban lévő, ígéretes, nemzetközi ambícióval rendelkező startupoknak kívánnak forrást nyújtani, és egyben tudást átadni. Nem csaj Magyarországon, hanem közép-európai régióban is terjeszkednének. További céljuk, hogy megjelenjenek a BÉT Xtend piacán, mellyel intézményi- és magánbefektetőket tudnak bevonni a startup-befektetésekbe.

Ennek első lépéseként év elején csaknem harminc angyalbefektető csatlakozott a társasághoz. Nyár végére zárták le az 1,15 milliárd forintos forrásbevonást; összesen több mint hetven magánbefektető szállt be a zrt.-be. A holding hosszútávú célja, hogy tíz éven belül ezer cégbe fektessen be.

„Most van itt az idő, hogy megint valami nagyot csináljak” – nyilatkozta a vállalkozó a cég alapításakor, hozzátéve: „Az a tézisünk, hogy ha tudást is adunk, nemcsak pénzt, akkor sikeresebbek lesznek a startupok.”

Mire jó a BÉT Xtend?

Az Xtend a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) alternatív részvénypiacának kategóriája. A célja, hogy lehetőséget biztosítson a kisebb, dinamikusabb, középméretű vállalatoknak arra, hogy tőkét vonjanak be a BÉT-en keresztül.

Ez a kategória megkönnyíti a vállalatoknak a tőzsdei jelenlétet. Likviditást nyújt, anélkül hogy azoknak meg kellene felelniük a hagyományos fő piac feltételeinek. Ez azért lehet előnyös, mert a kisebb vállalatoknak nem mindig egyszerű megfelelniük a fő piaci követelményeknek, például a magasabb közzétételi követelményeknek vagy a nagyobb tőzsdei értéknek.

(Fotó forrása: http://www.baloghpetya.com)

Discover more from KockázatiTőke.com

Subscribe now to keep reading and get access to the full archive.

Continue reading