Ad
Ad

42 körben 100 millió dollár fölötti befektetéseket hajtottak végre a startupoknál az év első negyedében.

Ezzel a startupok most először szárnyalták túl 2022 második negyedévének eredményeit. Legfőképp a climate tech cégek vonzzák a befektetők kegyeit. Vagyis az olyan technológiákat és szolgáltatásokat fejlesztő cégek, amelyek az éghajlatváltozás mérséklése érdekében csökkenteni képesek a globális gazdaság szén-dioxid-kibocsátását. Vagy a technológiákat a klímaváltozáshoz való alkalmazkodásra használják fel. E vállalkozások az összes befektetés 43(!) százalékát tették ki. A 20 legnagyobb befektetési kör között 13 climate tech startup szerepelt.

17,4 milliárd euró

A Sifted, az európai startupokkal foglalkozó weboldal adatai alapján állapítható meg az is, hogy a befektetések egyrészt a saját törzstőkét adták, vagy az adósságállományt hivatottak kiváltani. Egy részük pedig szubvenció típusú támogatás volt. Utoljára ilyen tartalmú és részletes összesítést a Dealroom végzett, csaknem két évvel ezelőtt.

17 esetben 200 millió dollár feletti befektetés történt ugyanebben a negyedéves periódusban. Ebbe beleszámít ez a Northvolt 5 milliárd dolláros hitel köre, és H2 Green Steel 4,5 milliárd dolláros hitel plusz tőke csomagja.

A 42 befektetési kör értéke összességében elérte a 17,4 milliárd eurót. Ebből 5 milliárd euró volt tőkebefektetés. Ez jelentős növekedés 2023 Q1-ben regisztrált 17 megakörhöz képest.

Megakörök: Németország, Svédország, Egyesült Királyság a dobogón

Németország látta a legtöbb megakört: 12 megakörös befektetést hajtottak végre az elmúlt negyedévben. A második helyre Svédország került, 8 körrel. A képzeletbeli dobogóra még az Egyesült Királyság jutott fel, 6 megakörös befektetésével.

Városok szerint amúgy Stockholm és Berlin látta a legtöbb megakört: egyenként 5–5 startup kapott 100 millió dollárnál nagyobb befektetést. Előbbihez tartozik például a hőszivattyúra szakosodott Aira, az acélgyártásban élenjáró H2 Green Steel, illetve az akkumulátorgyártó Northvolt startup.

Berlin hasonló ágazatokra fókuszált: a napelemgyártó Enpalra; az Everphone-ra, mely okostelefon-kölcsönzést kínáló honlap; az e-kereskedelmi szolgáltatást nyújtó Razor Groupra; a digitális pénzügyi szolgáltatásokban jeleskedő Solarisra, illetve a Pliantra. 

London négy jelentős startupot állított növekedési pályára. A pénzügyi startupok körében ismert Flagstone-t és a Monzot, továbbá az adatszolgáltatásban járatos Deep Green és Kao Data szolgáltató központokat.

A legnagyobb befektetők

A legtöbb és legnagyobb befektetést az Európai Befektetési Bank hajtotta végre. Őt a sorban a svéd Kinnevik követi. De sokat invesztált a High-Tech Gründerfonds, Planet First Partners, és az EQT Ventures is.

A Sifted amúgy a negyedév során összesen 1453 befektetési kört regisztrált, amelyek között 1386 tőkebefektetés volt. Ezek összértéke csaknem 26 milliárd euróval gyarapította a startupokat 2024. első negyedévében.

(Nyitókép: H2 Green Steel)

Discover more from KockázatiTőke.com

Subscribe now to keep reading and get access to the full archive.

Continue reading