Ad
Ad

Személyes történetek is színesítették az év első Equity Thursday rendezvényét, ahol izgalmas előadások, panelbeszélgetések, kötetlen networking várták a résztvevőket. A HVCA által 2025. február 13-án szervezett eseményt a budapesti Brody House-ban tartották, középpontjában az impact investing állt. Az esten ott volt a KockázatiTőke.com csapata is.

Milyen a startup-alapítók egészsége?

Az estét a beszélgetés moderátora, Eszter Elemér nyitotta meg, aki bevezető előadásában az impact investing szerepét és lehetőségeit mutatta be a kockázati tőke befektetéseinek világában. Ezután Ivancsics Gergely, az Impact Ventures befektetési igazgatója ismertette a Founder Mental Health Preservation Programot.

Az előadás során személyes történeteket hallhattunk, amelyek jól érzékeltették, hogy a startup-alapítók mentális egészsége milyen mértékben befolyásolhatja vállalkozásuk sikerét vagy kudarcát. Az egyik példa egy olyan alapítóról szólt, aki teljesen visszahúzódott a kommunikációból, nem válaszolt a hívásokra, végül pedig érzelmileg kimerülve lemondott a pozíciójáról. Egy másik esetben egy korábban sikeres vállalkozó stressz okozta egészségügyi problémák miatt került kórházba, ami végül a vállalat csődjéhez vezetett. A harmadik történet egy alapítóé volt, aki személyes pénzügyi nehézségei miatt félrevezette a befektetőket a cég pénzügyi helyzetéről.

Ezek az esetek rávilágítottak arra, hogy a vállalkozók mentális állapota közvetlenül befolyásolja vállalkozásuk teljesítményét, és a stressz, valamint a kiégés következményei rendkívül súlyosak lehetnek.

Profit és impact a befektetések során

A rendezvény egyik csúcspontja a panelbeszélgetés volt, amelyben a hazai impact investing sikereiről és kudarcairól esett szó. A panelbeszélgetés résztvevői voltak Karolyi Antal, a SignCoders társalapítója és vezérigazgatója, Kovács Levente, a Hiventures befektetési menedzsere, Vancsó Ambrus, a Proofminder társalapítója és vezérigazgatója, dr. Ming Barbara, az Impact Ventures partnere és Séllei Béla, az Access4you operatív igazgatója.

A beszélgetést is Eszter Elemér moderálta. A résztvevők őszintén beszéltek az impact befektetések kihívásairól és sikereiről, megosztva saját tapasztalataikat a magyar piacon.

A panelbeszélgetés egyik központi gondolata volt, hogy a hatás és a profit nem zárják ki egymást. Az impact befektetés nem arról szól, hogy választani kellene a pénzügyi megtérülés és a társadalmi vagy környezeti hatás között. Azok a vállalkozások, amelyek beépítik az impact szemléletet üzleti stratégiájukba, bizonyítottan képesek egyszerre profitot termelni és pozitív hatást elérni.

Szó esett a vidékfejlesztés és az impact investing magyarországi helyzetéről is. A legtöbb kockázati tőke Budapestre koncentrál, de vannak olyan alapok is, amelyek a vidéki régiók tehetséges csapatait támogatják.

Az este lezárásaként a vendégek kötetlen networkingen vehettek részt, melyen lehetőség nyílt további eszmecserére és kapcsolatépítésre.

Az esemény nemcsak informatív, hanem egyben inspiráló is volt.

(Képek: HVCA)

Discover more from KockázatiTőke.com

Subscribe now to keep reading and get access to the full archive.

Continue reading