A globálisan működő, magyar alapítású vállalkozás a tőkeinjekcióval felgyorsíthatja terjeszkedését a világban AI-jal támogatott, valós idejű csalásmegelőzési innovációjával.
A SEON Austinban és Budapesten egyidejűleg jelentette be 2025. szeptember 16-án, hogy sikerrel zárta le 80 millió dolláros, C-sorozatú finanszírozási körét. A befektetést a Sixth Street Growth vezette, a meglévő befektetők, az IVP, a Creandum és a Firebolt, valamint új befektetők, köztük a Hearst részvételével.
187 millió dollárra nőtt az összfinanszírozás
E körrel a 2017-ben alapított vállalkozás finanszírozása 187 millió dollárra emelkedett. Legutóbb 2022-ben, Series B-körben 94 millió dollárt vont be, az IPV vezetésével.
A mostani tőkeinjekció felgyorsítja termékei már amúgy is gyors észak-amerikai elterjedését, és további globális terjeszkedést tesz lehetővé. A SEON folyamatosan fejleszteni mesterséges intelligenciával támogatott termékkörét, és segíti a stratégiai tehetségek toborzását is.
A startup világszerte több ezer vállalatnál járul hozzá ahhoz, hogy megakadályozza a csalásokat, csökkentse a kockázatokat, és megvédje a bevételeket. Naponta több tízmillió ügyfélinterakciót elemez, többek között olyan óriás vállalkozások számára, mint a Revolut, a Plaid, a Nubank, az Afterpay, a Spotify és az Entain. A SEON egységes platformja egyetlen API-n (Application Programming Interfaceen, azaz alkalmazásprogramozási felületen) keresztül biztosítja a gyors ügyfélbevonást, a fejlett csalásmegelőzést.
Integrált AML-képességekkel (AML – Anti-money laundering – csalás és pénzmosás elleni küzdelem) a SEON globálisan működik Austinból, Budapestről Londonból és Szingapúrból.
Az ügyfelekre gyakorolt hatás
A SEON bejelentésében így foglalta össze ügyfelekre gyakorolt hatását:
- Az ügyfelek nem hónapok, hanem már néhány nap alatt integrálhatják a SEON-t, lehetővé téve ügyfeleik számára, hogy gyorsan és biztonságosan megakadályozzák a csalásokat és a pénzügyi bűncselekményeket, mielőtt azok gátolnák a növekedést.
- Az ügyfelek már eddig is akár 90 százalékkal csökkentették a csalárd fiókok létrehozását, valamint több mint 80 százalékkal növelték a pontosságot a csalárd tranzakciók megakadályozásában azzal, hogy egységesítették a csalás és a pénzmosás elleni ellenőrzéseket.
- Az ügyfelek akár háromnegyedével is mérsékelhetik a manuális ellenőrzés idejét, így a csapatok a reaktív vizsgálatok helyett a növekedésre és a kísérletezésre koncentrálhatnak.
Egyértelmű a küldetés
„Küldetésünk mindig is egyértelmű volt: lehetővé tenni a vállalatok számára a csalások megelőzését anélkül, hogy gátolnánk a jogszerű növekedést. E befektetés lehetővé teszi számunkra, hogy továbbra is kielégítsük a csalásmegelőzés és a pénzmosás elleni megoldások iránti kritikus piaci igényt, amelyek a modern digitális kereskedelem sebességével skálázhatók. Mivel a globális csalási veszteségek évente több milliárd dollárt tesznek ki, alapvető kihívással küzdünk”
– fogalmaz Kádár Tamás, a SEON társalapító-vezérigazgatója.
Ahová befektetnek
A SEON bejelentésében részletesen is kitér arra, hogy a cég hová fektet be a jövőben.
- Fejlett mesterséges intelligencia és valós idejű észlelés: A SEON platformja a fenyegetések változásainak ütemével lépést tartva alkalmazkodik olyan prediktív modellekkel, amelyek felismerik a kialakuló csalási mintákat, mielőtt azok még nagy károkat okozhatnának.
- Globális terjeszkedés: A SEON, amely már piacvezető Észak-Amerikában és az EMEA (Európa, Közel-Kelet és Afrika) régióban, tovább fogja erősíteni pozícióját az APAC (ázsiai, csendes-óceáni) régióban, és megkezdi terjeszkedését Latin-Amerikában. Itt a piaci sajátosságokhoz igazodó csalási mintákra és a helyi szabályozási követelményekre szabott megoldásokat kínál.
- Zökkenőmentes integráció: A finanszírozás felgyorsítja a SEON egységes csalás- és megfelelési megoldását, amely több mint 900 csalási jelzésből nyerhető, hasznosítható információkat és globális lefedettséget biztosít a pénzmosás elleni megfelelés során. Mindez egyetlen API-n keresztül gyorsan bevezethető.
- Stratégiai partnerségek: A SEON a mélyebb együttműködésekre fog összpontosítani, hogy a csalásmegelőzést és a pénzmosás elleni küzdelmet alapvető architektúraként beépítse a vezető pénzügyi intézmények és felhőszolgáltatók rendszerébe.
(Nyitólép: SEON, Kádár Tamás, a SEON társalapító ügyvezető igazgatója.)



