Elsősorban magántőke-befektetői társaságok számára lehet hasznos az új platform. Mögötte nagy nyelvi modellek dolgoznak, melyek akár egyes kollégák stílusát, hangnemét is utánozni tudják.
A francia startup megállapodása a belga bankkal és biztosítóval együtt járt egy F sorozatú finanszírozási körrel is, mely az egekbe repítette az Alan értékét.
A VC két új alapja révén 1,24 milliárd dollárral kívánja támogatni az öreg kontinens startupjait, hogy hozzájáruljon technológiai fejlődésükhöz.
A Catalyst Románia, Románia vezető kockázatitőke-alapja bejelentette sikeres exitjét a 123FormBuilderből. A vevő a Kiteworks.
Az Earlybird Digital East Fund – amely eddig az Earlybirdnek, Európa egyik legrégebben működő kockázatitőke-alapcsaládjának részeként működött – bejelentette kiválását, s 2024 őszétől új néven, önállóan folytatja tevékenységét.
Amerikai milliárdosok gigantikus ingatlanfejlesztéssel tennék újra álomállammá Kaliforniát, egyben megoldást találva az ingatlanválságra.
Az óriáscég értéke már 70 milliárd dollár, így az alkalmazottak megfontolhatják, jól járhatnak-e, ha túladnak papírjaikon, mielőtt a vállalkozás a tőzsdére lép.









