A Vienna Startup Package programban ismét 15 nemzetközi, köztük magyar alapító kaphat támogatást üzleti modelljének továbbfejlesztéshez, akik ott lehetnek Bécs 2026. májusi, nagy startupfesztiválján a ViennaUP rendezvényén is.
21 startup kapott rangos díjat és indulótőkét az Európai Innovációs és Technológiai Intézet Budapesten tartott EIT Jumpstarter Grand Finale eseményén.
Európa leginnovatívabb fiatal vállalkozói találkoznak november 25-én Budapesten az EIT Innovation Awards 2025 eseményen, ahol 908 indulóból kiválasztott 42 ígéretes startup méri össze tudását hét kategóriában, az egyenként 10 ezer eurós fődíjért.
Bulgária legnagyobb startup- és befektetői eseménye a találkozó, több mint háromezer résztvevővel, közöttük nemzetközi befektetőkkel.
A San Franciscó-i székhelyű vállalkozás megveszi a magyar gyökerű startupot, hogy összekapcsolja a két cég AI-n és API-monetizáción alapuló, felhőalapú, fejlett technológiáját.
Az amerikai magántőke-befektető ügylete után az izraeli vállalkozás törzsrészvényei már nem lesznek nyilvánosan jegyezhetők.
A mesterséges intelligencia és piacának hihetetlen mértékű fellendülése napjaink történelmének legnagyobb vagyonteremtését teszi lehetővé. A startupokból kinőtt új milliomosok, milliárdosok pedig újra cégalapítók, illetve a kockázati tőke nagy befektetőivé válhatnak.
Az amerikai startup bemutatta legújabb modelljét, és máris elérhetővé tette a világon heti 700 millió felhasználójának.
A horvátok látókörébe akár regionális startupok is bekerülhetnek. A két alap a pre-seedtől a Series A körig befektethet, 50 ezertől több mint 1 millió euróig.









