Ad
Ad

A Ravio munkaerőpiaci-kutatása rávilágít: A startupok befagyasztották a fizetéseket, és kevesebb munkatársat vettek fel az európai technológiai iparban.

40 százalékkal csökkent az európai technológiai cégeknél a munkaerő-felvétel 2023-ban az ezt megelőző évhez képest. A magasabb kamatlábak és a finanszírozás lassulása óvatosabbá tette az alapítókat a létszám növelésében. Ez az egyik legfőbb megállapítása a Ravio platform legújabb, Compensation Trends – The European tech industry in 2024 című jelentésében. 

Javuló munkaerőpiaci kilátások

Ebből az is kiderül, hogy különösen a késői szakaszban lévő cégeknél lassult a munkaerő-felvételi arány. A 2022-es 62 százalékról idén 31 százalékra esett vissza. A megkérdezett 900 cég vezetőinek 55 százaléka felelte azt, hogy 2024 első felében változatlan marad a létszáma. Csak ötödük nyilatkozott úgy, hogy a következő hat hónapban létszámbővítést tervez.

A jelentés igyekszik feltárni, hogy milyen szempontok vezérlik a cégirányítókat felvételi, javadalmazási, jutalmazási és kompenzációs döntéseik meghozatalakor. Elena Pantazi, a Northzone partnere szerint a startupok általában sokkal „fenntarthatóbban” vesznek fel munkaerőt, mint a 2018–2021-es hipernövekedési években – olvasható az európai startup közösség Financial Times által is támogatott vezető médiafelületén, a Sifted weboldalán. Pantazi kiemeli, hogy a cégalapítók több időt fordítanak arra, hogy kimunkálják, mely szerepkörök elengedhetetlenek üzleti terveik megvalósításához, emellett tehetségeik megtartására összpontosítanak.

Bérezési kilátások

A Ravio adatai szerint 2022-ben egy átlagos startup alkalmazott egész évben 8 százalékos fizetésemelést kapott, pedig Európában 10 százalék körül alakult az infláció. 2023-ban a fizetésemelések visszaestek, sok technológiai vállalat csak 4,8 százalékos alapbéremelést tervezett, mely 40 százalékkal kevesebb volt, mint 2022-ben.

A nemek közötti bérszakadék az induló vállalkozásoknál a junior pozíciók között a legnagyobb – állapítja meg a kutatás. A nők aránya az európai technológiai vállalatoknál a junior pozíciókban 41százalékot, mégis ötödével kevesebbet keresnek, mint férfitársaik. A nemek közötti bérszakadék valószínűleg kisebb a magasabb besorolású vállalatok körében, mivel a vezetőjelöltek „tisztában vannak piaci értékükkel és megvan a tapasztalatuk az ajánlatok megtárgyalásához”. Ez már Merten Wulfertnek, a Ravio alapítójának és társvezérigazgatójának meglátása. 

Discover more from KockázatiTőke.com

Subscribe now to keep reading and get access to the full archive.

Continue reading