Nemcsak Magyarországon, nemzetközi szinten is egyre nagyobb hatást ér el az élelmiszer-pazarlás ellen küzdő magyar startup. A társalapító Perepelica Kirill kérdéseinkre válaszolva mesél az indulástól a jelenen át a jövő terveiig.
Az élelmiszer-pazarlás globális probléma, amely nemcsak a környezetet terheli, hanem gazdasági és társadalmi szempontból is kihívásokat jelent. A Munch az a startup, amely hatékony megoldást kínál erre: platformján keresztül a felhasználók kedvezményesen juthatnak hozzá éttermek és boltok megmaradt, de minőségi ételeihez, így csökkentve a felesleges hulladékot.
Diákhitel, RTL „Cápák”, angyalbefektetők, VC-k
A Munch magyar startupot 2020 júniusában négy egyetemista alapította: Perepelica Kirill, Zwecker Bence, Wettstein Albert és Zsoldos Botond. A kezdeti működést az alapítók saját forrásokból, így diákhitelből finanszírozták.
2020 végén részt vettek az RTL Cápák között című televíziós műsorában, ahol öt befektetőtől összesen 15 millió forintot kaptak, amiért cserébe 5 százalékos tulajdonrészt ajánlottak fel. Rajtuk kívül Czirják László angyalbefektető és a Magyar Élelmiszerbank Egyesület is stratégiai befektetőként csatlakozott a céghez.
A startup 2022 júniusában jelentős tőkebevonást hajtott végre, melynek célja a régiós terjeszkedés volt. A céghez három új befektető csatlakozott: Jared Schrieber angyalbefektető, az Infoscout alapítója; Koppány Olivér, a KNP Law ügyvédje; valamint az STRT Holding.
Majd újabb két nemzetközi befektető cég látott fantáziát a cégben: a Piton Capital és az FJ Labs.
2022-ben a magyar startupba beolvadt a cseh Nesnezeno, 2025 februárja óta pedig pedig a bukaresti alapítású Bonapp folytatja működését a Munch leányvállalataként. A Munch applikációjával a régióban így már csaknem 6 ezer partner – köztük a Starbucks, a Penny a Spar –, és 3,5 millió ember menthet ételt.
Milyen kihívásokkal szembesültetek, amikor elindítottátok vállalkozásotokat, és miként sikerült leküzdeni őket?
Talán az volt a legnagyobb kihívás, hogy teljesen a nulláról kellett valamit létrehozni – kezdte válaszát Perepelica Kirill. – Az elején ez rengeteg akadályt jelentett: miként tegyük meg az első lépéseket, hogyan szerezzük meg az első partnerünket, az első ételmentőnket, felhasználóinkat. Nem volt pontos támpontunk, hiszen korábban nem csináltunk ilyesmit.
Bele kellett látnunk a folyamatokba, empirikusan tapasztaltunk, és egyre jobbak lettünk benne. Folyamatosan fejlesztettük magunkat, igyekeztünk javulni. Általánosságban azt mondhatom, hogy a vállalkozás elindítása önmagában is nagy kihívás volt.
Ha most kellene elindítanotok a startupot, van, amit másképp csinálnátok?
Valószínűleg sokkal tudatosabban csinálnám. Sokan elkövetik azt a hibát, hogy rengeteg időt és pénzt fektetnek egy tökéletes termékbe, már az első napra. Mi szerencsére nem így indultunk el, hanem MVP-vel, azaz minimálisan életképes termékkel.
Inkább a gyorsaságra, mint a tökéletességre helyeztük a hangsúlyt. Ez jó döntés volt, mert gyorsan validálni tudtuk az ötletet anélkül, hogy nagy összegeket égettünk volna el. Utólag viszont azt mondanám, hogy túl sokáig ragaszkodtunk az MVP-hez. Ha korábban hoztunk volna tudatosabb technológiai döntéseket, kevesebb kihívással kellett volna szembenéznünk. Később nagy technológiai átállást kellett véghez vinnünk, amit hamarabb kellett volna meglépnünk.
Volt olyan időszak, amikor elgondolkodtatok azon, hogy feladjátok?
Nem. Voltak nehéz pillanatok, de soha nem gondoltunk rá komolyan. Mindig a következő nagy lépésre készültünk.
Láttok arra lehetőséget, hogy más iparágban is alkalmazzátok ezt a modellt?
Egyszer, áprilisi tréfaként, bejelentettük, hogy bútorboltot is indítunk. Meglepő módon rengetegen érdeklődtek. Látunk példákat, mint az IKEA, amely második életet ad a bútoroknak.
Általában minden iparág vezetői gondolkodnak azon, hogyan lehet a termékeiket fenntarthatóbbá tenni. Mi azonban jelenleg a fókuszt az élelmiszermentésen tartjuk.

Tervezitek a szolgáltatás kiterjesztését még további országokra is?
Igen. Célunk, hogy a régió piacvezetői legyünk. Jelenleg is mi vagyunk a legnagyobbak, de hosszú távon Nyugat-Európa és Észak-Amerika irányába is szeretnénk nyitni.
Hogyan kezelitek az eltérő élelmiszerbiztonsági előírásokat?
Minden piac saját szabályozásához alkalmazkodunk. Fontos azonban megjegyezni, hogy mi egy közvetítő platform vagyunk, így a partnereink felelősek a szabályok betartásáért.
Élelmiszer-biztonsági szempontból nincs lényegi különbség egy hagyományos vásárláshoz képest.
Milyen módon ösztönzitek a fenntartható életmódot?
A Munch maga is egy fenntartható alternatívát kínál. Az ételmentés nemcsak környezetbarát, hanem kedvezményekkel is jár. Közösségi médiában gyakran osztunk meg hasznos tippeket a fenntarthatóságról.
Hogyan méritek a környezeti hatásokat, és milyen eredményeket értetek el?
Az ökológiai lábnyomunkat üvegházhatású gázkibocsátás alapján mérjük. Különböző kategóriákat használunk, mivel a Munch-platformon elérhető csomagok között is vannak eltérések. Léteznek pékségi termékek, zöldség-gyümölcs csomagok, melyekhez mintaadatokat használunk.
Miként lehet összeegyeztetni a fenntarthatósági célokat a profitszerzéssel?
Üzleti modellünk alapvető működése fenntartható célt szolgál. A bevételünk a megmentett csomagok után kapott jutalékból származik. Minél több csomagot mentünk meg, annál kevesebb élelmiszer pazarlódik el, és ezzel arányosan nő a bevételünk is. Tehát a profitszerzés és a fenntarthatóság kéz a kézben jár.
Hogyan változott meg a gondolkodásod fenntarthatóságról Munch alapításával és verzetésével?
Nagyon szeretem, amit csinálunk, mert az ételmentés nem megosztó téma. A fenntarthatóság kérdése sokszor vita tárgya lehet, de az étel értéke olyan alapelv, amelyben szinte mindenki egyetért. Már a nagyszüleink is megtanították nekünk, hogy az étel nem mehet kárba.
A Munch működése által még jobban odafigyelek arra, hogy mit és mennyit vásárolok, illetve hogyan tárolom az ételeket otthon. A csapaton belüli beszélgetések is rengeteg mindent tanítottak nekem a fenntarthatóságról. Mindig van hová fejlődni, de apró lépésekkel haladok előre.
Melyek a legambiciózusabb céljaitok a következő öt–tíz évben?
Az a célunk, hogy évente 100 millió csomagot mentsünk. Jelenleg ennek még a töredékénél tartunk, de keményen dolgozunk azon, hogy 2030-ig elérjük ezt a célt. Ehhez nagy növekedésre van szükség, de hiszünk benne, hogy megvalósítható.
(Fotók: Munch)



