2025. január 14-én a budapesti Müpa adott otthont a tokeportal.com második CEEcosystem Summit nevű rendezvényének, amely Közép- és Kelet-Európa innovációs ökoszisztémájának egyik legkiemelkedőbb eseménye volt.
Az esemény célja a régió startup szcénájának láthatóságának növelése, valamint az üzleti és innovációs fejlődés előmozdítása volt, különös figyelmet fordítva a kockázati tőkebefektetések szerepére.
Megnyitó és kickoff
A nap kávéval és regisztrációval indult, majd inspiráló megnyitó beszédek következtek, köztük Bódis László, az Innovációs Államtitkárság helyettes államtitkárának előadása, amelyben kiemelte a magyar kutatás és innováció fontosságát, valamint az iparág növekedését célzó terveket.
Panelbeszélgetések és kerekasztalok
Az esemény számos panelbeszélgetésnek adott helyet, amelyek az innovációs ökoszisztéma különböző aspektusait érintették.
Az rendezvényen kiemelt figyelmet kapott a kockázati tőke szerepe az innovációs ökoszisztémákban, különös tekintettel a régió (HU, BG, CEE) és a globális piacok (SG, USA) különbségeire és hasonlóságaira.
Emellett az oktatás fontossága is hangsúlyt kapott, mint az ökoszisztéma fejlesztésének alapvető pillére.

Technológiai trendek és jövőbeli kilátások
A délutáni szekciókban a blockchain és a mesterséges intelligencia jövőbeli szerepét vizsgálták az iparágakban. A „Fintechs vs Banks” panel során a fintech cégek és a bankok közötti versenyről és együttműködési lehetőségekről folyt vita.
Díjazottak és kiemelkedő teljesítmények
Az esemény egyik fénypontja a díjak kiosztása volt, ahol a tavalyi év legjobbjait ismerték el:
- Startup of the Year: Colossyan
- Deeptech Startup of the Year: scoutlabs
- Investor of the Year: STRT Holding Nyrt.
- Mentor of the Year: Efi Ben Artzy
- Crowdfunding Campaign of the Year: TEA Mobilitás Kft. (TEA-SOLAR) & MelonApp

A CEEcosystem Summit során több mint 40 előadó és 40 vállalat képviselői 12 országból osztották meg tapasztalataikat és ötleteiket.
A szünetekben lehetőség nyílt a résztvevők közötti kapcsolatépítésre és eszmecserére, elősegítve a régió innovációs ökoszisztémájának erősödését.
A következő években várhatóan még több hasonló esemény segíti majd a régió innovációs potenciáljának kibontakozását, és mi, a KockázatiTőke.com csapata, továbbra is elkötelezetten követjük és támogatjuk ezeket a kezdeményezéseket.
(Képek: Linkedin/Tokeportal.com)



