10 millió dollárt vonzott előmagvető körben a lengyel CampusAI startup, hogy segítsen az AI-készségek elsajátításában.
A varsói székhelyű CampusAI virtuális campust hozhat létre Maciej Zientara angyalbefektető segítségével. A 10 millió dolláros (kb. 3,7 milliárd forintos) előmagvető körben szerzett kockázati tőkéből kezdődhet meg a metaverzum fejlesztése és kiépítése.
Segítség mindenkinek
A 2023-ban alapított startup olyan platformot alakít ki, amely mindenkinek segíteni hivatott a mesterséges intelligencia jobb és hatékonyabb használatában.
Az európai startupokkal foglalkozó Sifted portál Aureliusz Gorskit, a vállalat társalapító-vezérigazgatóját idézi:
„Az a célunk, hogy felépítsük a világ legnagyobb generatív fejlesztési platformját, amely újradefiniálja, hogyan használják az emberek és a vállalkozások az AI-t … Küldetésünk, hogy minden felhasználót felruházzunk azokkal az eszközökkel és tudással, amelyek szükségesek ahhoz, hogy eligazodjanak és boldoguljanak egy AI által vezérelt világban.”
Tanórák valós intézmények digitális ikertestvéreiben
A PwC könyvvizsgáló és tanácsadó cég kutatása szerint világszerte a vezérigazgatók 70 százaléka azt várja, hogy a generatív mesterséges intelligencia megváltoztatja vállalatuk működését a következő három évben. Azonban e cégvezetők közül sokan nem AI-szakértők, és bizonytalanok abban, miként lehetne a legjobban képezni a munkaerőt – ad magyarázatot a CampusAI terveihez a Sifted. A lengyel startup metaverzumában a felhasználók – éves vagy élethosszig tartó díj ellenében – hozzáférhetnek majd egy virtuális világhoz. Ebben avatárjaik órákon, találkozókon vehetnek részt, és közösségeket építhetnek. A helyszínek gyakran olyan épületek, amelyek a valós intézmények digitális ikertestvérei. Ilyen lesz például a Koźmiński Egyetem.
A cég honlapján már bárki megnézheti azt a videoelőzetest (teasert), melynek élménye egy számítógépes játékhoz hasonlatos, s azt ábrázolja, hogy a felhasználók hogyan alakíthatják ki tanulási útjukat, saját igényeik alapján.
Az első avatár professzor
Először minden résztvevőre egy tanfolyam vár, amelynek során megismerkednek a generatív mesterséges intelligencia társadalomra gyakorolt hatásával. Később választani lehet, hogy a hallgatók megismerhessék a különböző AI-modelleket és eszközöket.
Az alapító szerint a CampusAI sokkal több, mint e-learning. „Ez egy olyan ökoszisztéma, amely egyesíti az oktatást, a közösséget és a mesterséges intelligencia gyakorlati alkalmazásait” – mondja Aureliusz Gorski.
A startup harminc embert foglalkoztat. A most szerzett tőkét új platformja fejlesztésére kívánja fordítani, valamint finanszírozza a terjeszkedést az angol és a spanyol nyelvű piacokra.
A CampusAI megnyerte Aleksandra Przegalińskát is, Lengyelország egyik legjobb AI-szakemberét, a Koźmiński Egyetem helyettes rektorát, az amerikai Harvard Egyetem tudományos főmunkatársát. Ő nem csupán a startup egyik tanácsadója, hanem egyben a platform első avatár professzora is.
(Nyitókép: Aureliusz Gorski LinkedIn-oldala)



