Az STRT Holding Launchpad programjában akár 30 millió forint befektetéshez juthatnak a sikeres pályázók, és tapasztalt mentorgárdával is együtt dolgozhatnak.
2024. február 16-ig, online formában lehet jelentkezni az STRT Holding Launchpad elnevezésű inkubációs programjába. Ennek során Magyarország legtapasztaltabb vállalkozói, vezetői és befektetői segítik a korai szakaszban lévő és globális ambíciójú csapatokat termékük fejlesztésében, a kívánt befektetés elérésében.
Intenzív képzés
A holding 2023 őszén indította el első intenzív három hónapos képzését. A több száz jelentkező közül 25 csapatot hívtak be interjúra, és a program végül 9 csapattal és 20 alapítóval indult el. Őket négy gyakorló vállalkozó szakmai segítőként segítette: Deliága Ákos (Talk-A-Bot), Báti Márton (Greenstic), Langmár Péter (STRT Holding) és dr. Kozma Andrea (STRT Holding). A három hónap intenzitását jelzi, hogy a vállalkozók összesen 11 heti standupon vettek részt, 28 workshopon fejlesztették készségeiket, és több mint 100 óra mentorálást kaptak. A 46 mentor Magyarország mellett, Finnországból, Németországból, az Egyesült Királyságból és Romániából érkezett.
A 2024. március 18-án induló tavaszi, angol nyelven zajló program feltételei változatlanok. A legfontosabb, hogy a program azoknak az alapítóknak szól, akik a három hónap alatt teljes idejüket a projektnek tudják szentelni személyes, budapesti jelenléttel, illetve akiknek a projektje társas vállalkozási formában működik – hívják fel a figyelmet a szervezők. Utóbbihoz az STRT cégalapítási segítséget is nyújt. A mesterséges intelligencia és a fenntarthatóság lesz a két fő fejlődési irány, de bármilyen más témakörben gondolkodó csapatot is bátorítanak a jelentkezésre.
Elhivatottság, termékre fókuszálás
„A program erős alapítói jelenlétet követel meg, de a formátum bebizonyította, hogy akkor lehet kiváló eredményeket elérni, ha a csapatok ebben a három hónapban csak a termékükre fókuszálnak, és hajlandók akár jelentősen is átdolgozni az ötletüket. A Demo Day-en csúcsosodott ki az elhivatott munka eredménye, ahol olyan meggyőző pitchek születtek a nagyközönség előtt, melyek után több tárgyalás is elindult annak érdekében, hogy a STRT által biztosított maximum 30 millió forint befektetés mellé további társbefektetőket tudjanak bevonni a vállalkozások”
foglalja össze az első képzés tapasztalatait Kozma Andrea, a Launchpad szakmai vezetője.
A kapcsolati háló fontossága
A csapatok többsége a kapcsolati háló kiépítését és a startup ökoszisztéma mélyebb megismerését tartja a program erősségének. „Az STRT forrásokat, kapcsolatokat és olyan lehetőségeket biztosított számunkra, amelyek egyébként elérhetetlenek egy ilyen korai fázisban lévő startup számára, és ez nagyban hozzájárult a fejlődésünkhöz – említi Kónya Veronika, a Po’nPa alapítója.
„Olyan emberektől kaptunk útmutatást és mentorálást, akik már végigjárták az utat, amin mi még csak most indultunk, akik pontosan tudják, hogy mivel küzdünk, ezért az adott pillanathoz legjobban illő tanácsot kapjuk meg tőlük” – teszi hozzá Módli Hunor, a Speedeo alapítója.
Radnai Márk, a Thetroo alapítója azoknak ajánlja a programot, „akik tanulni akarnak a saját tudásukról és képességeikről, akik kitartóak és elkötelezettek, hogy szembenézzenek a valósággal, és képesek fejlődni a siker érdekében.
Az STRT Holding célja
A 2023 tavaszán induló STRT Holding Zrt. célja, hogy piaci finanszírozást nyújtson a korai szakaszban lévő startupoknak. Átlagosan 20–30 millió forintos befektetés mellett, első vagy korai befektetőként, hosszútávon szeretnének a kiválasztott cégekkel együtt dolgozni. A felkarolt vállalkozásokat Balogh Péter (Petya) vezetésével tapasztalt csapat menedzseli: Balogh-Mázi Mária (DreamJobs, Baconsult), Kozma Andrea (CEU iLab), Langmár Péter (Green Fox Academy), Nagy István (NNG) és P. Tóth András (CodeBerry). A STRT Holding elsősorban a B2B SaaS, az AI, az oktatás, a mobilitás és egyéb technológiai területekről keres korai stádiumú, globális ambícióval rendelkező startupokat nemcsak Magyarországon, hanem a régióban is.
Az STRT Holding 2023 novemberében lépett tőzsdére, melyről itt írtunk! Ezt megelőzően 1,15 milliárd forintnyi forrást sikerült bevonnia, melyről a KockázatiTőke.comon is hírt adtunk.
(Fotó: STRT.hu)



