Az NKFI Alapból 11 projekt részesült 5,2 milliárd forint vissza nem térítendő támogatásban a Startup Factory pályázat keretében.
A Startup Factory 2023 elnevezésű (2023-1.1.3-STARTUP kódszámú) felhívásra 35 pályázat érkezett, 18,7 milliárd forintnyi finanszírozási igénnyel. A támogató döntése alapján 11 projekt összesen 5,2 milliárd forint vissza nem térítendő támogatáshoz jutott az NKFI Hivatal által kezelt Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs (NKFI) Alapból.
Általában inkubációs programokat díjaztak, de zöld és egészségügyi programokhoz is hozzájárul az állam és az Európai Unió. Az odaítélt támogatások összege 246 millió és 899 millió forint között volt. A legnagyobb összeget ítélték meg például a Creative Accelerator Kft. specializált élettudományi fókuszú inkubátori programja számára. 450 millió forintot érdemelt az Első Közép-Európai Hardver Akcelerátor Kft. az innovációs ökoszisztéma kialakítása projektjének megvalósítására.
Frissítés (2023. december 20-án):
A támogató döntése alapján a 2023. október 13-i pályázati felhívási hirdetményt módosították. A Védelmi Innovációs Kutatóintézet Nonprofit Zrt. december 18-án kapott 500 millió forint vissza nem térítendő támogatást. Ezzel a VIRTUS – védelmi innovációs venture studióját kltik életre. Így a pályázaton elnyerhető végső összeg 5,7 milliárd forintra emelkedett.
A támogatott projektek teljes listája itt található!
A Startup Factory háttere
Az NKFI Hivatal még 2018-ban alakított ki egységes támogatási rendszert a kutatás-fejlesztési és innovációs (KFI) célú uniós fejlesztési források, valamint a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Alap (NKFI Alap) hazai forrásainak felhasználására. A KFI-törvény alapján az NKFI Alap éves, részletes – ösztönző és támogató programokat együttesen tartalmazó – programstratégiáját a Nemzeti Tudománypolitikai Tanács véleményének kikérését követően a kormány hagyja jóvá.
A NKFI Alap 2020-ban két alaprészre vált szét. A Kutatási Alaprész társadalmilag hasznos kutatási projekteket, felsőoktatási intézményi és kutatóintézeti, valamint egyéni kutatói kiválóságot támogató programokat finanszíroz. Az Innovációs Alaprész a vállalkozási innováció, illetve a piacorientált – részben az üzleti-tudományos együttműködésben megvalósított – kutatás-fejlesztési tevékenységeket támogat olyan programok keretében, amelyekben érvényesül a befektetői szemlélet.
Az NKFI Alapnak szerepe van az az uniós források kiegészítésében és kiegyensúlyozásában a hazai KFI rendszer sajátosságai alapján – fogalmaz az alapról weboldalán az NKFI Hivatal. „Az NKFI Alap forrásainak összehangolt és eredményes felhasználása nagymértékben járul hozzá Magyarország tudományos teljesítményének fokozásához és versenyképességének erősítéséhez, továbbá a kutatói közösség eredményes bekapcsolódásához az Európai Kutatási Térségbe (ERA-ba).”
Az Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Alapról bővebben itt lehet olvasni!



