Ad
Ad

A vezető amerikai kockázatitőke-befektető cégek összefognak a mesterséges intelligencia felelősségteljes fejlesztéséért.

35 kockázatitőke-társaság fogadott el írásban önkéntes kötelezettségvállalási irányelvet. Ebben kifejezik elkötelezettségüket, hogy az általuk támogatott startupoknak a jövőben miként kell felelősen fejleszteni a mesterséges intelligencián alapuló technológiákat. Az aláírók között olyan társaságok vannak, mint a General Catalyst, az Insight Partners, a Bain Capital vagy az IVP. Utóbbi a SEON Series B körének lead-befektetője volt.

A Responsible Innovation Labs (RIL), befektetőkből és technológiai vezetőkből álló nonprofit szervezet. 2023. november 14-én hozta nyilvánosságra az iránymutatás részleteit, amelyek magukban foglalják azt az ígéretüket, hogy „a startupokban biztosítják a szervezeti elkötelezettséget a felelősségteljes mesterséges intelligencia iránt”, „előre jelzik a z MI-ben  rejlő kockázatokat és előnyöket”, valamint „auditálást és tesztelést végeznek a termék biztonságának garantálása érdekében”.

A szervezet korábban konzultált az Egyesült Államok Kereskedelmi Minisztériumával, valamint akadémikusokkal és civil társadalmi csoportokkal az önkéntes irányelvek létrehozásáról. 

Mivel ezek az iránymutatások nem kötelező érvényűek, a VC-k és az induló vállalkozások feladata lesz az önérvényesítés – hangoztatják a szakértők.

Mesterséges intelligencia jogi háttere

Joe Biden amerikai elnök 2023. október végén végrehajtási rendeletben utasította az amerikai kormányzati szerveket a mesterséges intelligencia felhasználási szabályainak kidolgozására. Ebben a Kereskedelmi Minisztériumot bízta meg azzal, hogy értékelési szabványokat határozzon meg a mesterséges intelligenciát fejlesztő cégek számára, valamint, hogy megfelelően tudják kezelni a felhasználásból fakadó kockázatokat.

Az amerikai kormányzat különböző szerveinek azt is biztosítaniuk kell a jövőben, hogy a használatba kerülő MI- rendszerek védelmet nyújtsanak a csalások és visszaélések ellen, s hogy védelmezzék a személyiségi jogokat. 

(Fotó: Unsplash.com)

Discover more from KockázatiTőke.com

Subscribe now to keep reading and get access to the full archive.

Continue reading