Ad
Ad

Egy magyar székhelyű vállalkozás is ott szerepel a The Recursive CEE-listáján, melynek értéke meghaladhatja idén az egymilliárd dollárt.

A budapesti székhelyű, Hamzsabégi útra bejegyzett Bitrise vállalkozás is unikornis lehet 2025-ben, a The Recursive előrejelzése szerint. A weboldal a közép-kelet-európai térség technológiai és startup ökoszisztémáira összpontosít, és bemutatja a régió innovátorait, vállalkozóit.

A magyarok közül a Bitrise az esélyes

A 2014-ben, Benei Viktor, Birmacher Barnabás, Balla Dániel által alapított cég fejlesztette a mobil DevOps platformot, amely automatizálja a mobilalkalmazás-fejlesztés különböző folyamatait, beleértve az integrációt, tesztelést, telepítést és monitorozást. Segíti a fejlesztők munkáját, és a nagyvállalati felhasználók igényeihez is igazodik.

Mára több mint hatezer ügyfelük százezer mobilfejlesztője használja terméküket. Többek között a a Wise, a Tag Heuer, a Duolingo, a Reddit. 2017-ben bekerültek a világ egyik leghíresebb Szilícium-völgyi startup inkubátor programjába, az Y Combinatorba. Még abban az évben Series A körben 3,2 millió dollárt sikerült bevonniuk, két évvel később, B körben 20 millió dollárt, 2021-ben pedig 67,5 millió dollárt, C körben.

Hosszú évek munkája
Egy kutatásból kiderül: egy startup az unikornis státuszt átlagosan 6,6 év alatt érheti el, de egyes vállalatoknál akár bő két évtizeden át is eltarthat. Az út során jelentős szerepet játszik a kockázati tőke, mivel a befektetők általában hamar észre tudják venni a tehetséges startupokban rejlő lehetőségeket.
A csaknem ezer vizsgált startup közül, amelyek magánfinanszírozási körökön keresztül érték el az unikornis státuszt, 453 már az alapítást követő néhány hónapon belül sikeres első kockázati körén lehetett túl, további 281 pedig a második év végére tudott tőkét bevonni vállalkozásába.

Csehek, szlovákok, románok

A szakportál szerint a magyar cég mellett 2025-ben több más startup is unikornissá válhat a térségben.

Ilyen a  DRUID AI, 2018-ban alapított bukaresti vállalat is, mely a beszélgetésalapú mesterséges intelligencia technológiák fejlesztésére specializálódott. Több száz céges ügyfele számára párbeszédes mesterségesintelligencia-platformja révén lehetővé teszi a vállalatok számára a folyamatok automatizálását, az ügyfelek és az alkalmazottak élményének fokozását AI-ügynökökkel.

A BibleChat alkalmazást Romániában fejlesztették, célja, hogy a felhasználók interaktív módon tanulmányozzák a Bibliát. Kérdéseket tehessenek fel, alaposabban megismerhessék a Szentírást chaten, játékok segítségével is. Tavaly decemberéig a platformot már több mint 7 millióan töltötték le, ebből 6 millióan az Egyesült Államokból. A mögötte álló vállalkozás eddig 14 millió dollár finanszírozást gyűjtött össze.

A 2021-ben alakult cseh Carebot AI-eszközöket fejleszt, hogy segítse az orvosokat a betegségek diagnosztizálásában a különféle képalkotó vizsgálatokat – röntgen, CT, MRI, mammográfia – követően.

A szlovák InoBat startup 2019 óta létezik. Elektromos járművek akkumulátorainak kutatására, fejlesztésére és gyártására szakosodott. Egyedi tervezésű akkumulátoraik az eredeti autó-, haszongépjármű- és motorgyártók speciális igényeihez igazodnak. A vállalkozás még az űrkutatást is célba vette.

Cseh–amerikai vállalkozás a 2021-ben alakult Upheal. Mesterséges intelligencia által működtetett egészségügyi platformot kínál klinikusoknak. Lehetővé teszi számukra, hogy időt takarítsanak meg a jegyzetek készítésével, adatok, elemzések összefoglalásával, videohívásokkal.

(Nyitókép: Bitrise)

Discover more from KockázatiTőke.com

Subscribe now to keep reading and get access to the full archive.

Continue reading