Ad
Ad

A brit Bill Gates – így jellemzik a jachtbalesetben elhunyt vállalkozót és befektetőt kortársai, akik szerint munkássága felbecsülhetetlen az Egyesült Királyság technológiai vállalkozásai számára.

Mike Lynch a brit Bill Gates-ként is emlegetett vállalkozó és befektető, lángelme 2024. augusztus 19-én vesztette életét, amikor Olaszországban, Porticello kikötőjénél, a Palermo közelében horgonyzó luxusjachtja egy heves viharban elsüllyedt. Az 56 méter hosszú Bayesian jachton összesen 22 utas és személyzet tartózkodott. Közülük tizenöt embert sikerült kimenteni. Elsőként a hajó séfjének holttestét találták meg, hat hajózónak nyoma veszett. Napokkal később a búvárok öt ember holttestét hozták fel a felszínre a roncsból, akiket azonosítottak. Mike Lynch mellett Jonathan Bloomer, a Morgan Stanley International ügyvezető elnöke és felesége, valamint Chris Morvillo amerikai ügyvéd és felesége lett a baleset áldozata.

Felmentés, 5 millió dolláros kártérítéssel

A vállalkozót éppen 2024 júniusában mentette fel egy amerikai esküdtszék, mely a 15 vádpontból mindegyikben ártatlannak találta, így egy 2022-es ítélet nyomán csak 5 millió dollár kártérítésre ítélték, melyet a Hewlett-Packard társaságnak kell kifizetnie.

A vád szerint a HP-nak az Autonomy nevű sikeres cégét – még 2011-ben –, 11,7 milliárd dollárért adta el, de értékét egy éven belül 8,8 milliárd dollárral kevesebbre becsülték. A vád szerint Mike Lynchék mesterséges módszerekkel mutatták cégüket értékesebbnek, mint amilyen az valójában volt, ezért perelt a vásárló fél. Több bíróságot is megjárt az ügy, ezért is húzódott el tizenhárom évig. Lynchet 25 év börtön is fenyegette, de végül, de végül csak 5 millió dollárja bánta, mely számára zsebpénznek számított.

Az ítélet előtt egy évvel az Egyesült Államokba kellett utaznia egy kiadatási eljárást követően, ahol házi őrizet várt rá. Ettől szabadulhatott meg az esküdtszék döntését követően. A hírek szerint hosszú nyaralást tervezett a bezártságot követően. A jachton ott volt feleségével együtt elhunyt Chris Morvillo ügyvéd is, aki a jogi képviseletét ellátó stábot vezette. A szintén meghalt Jonathan Bloomer a tárgyaláson tanúként tett vallomást Lynch védelmében.

Példakép és befektető egy személyben

Miky Lynch személyében az Egyesült Királyság egy olyan személyt gyászol, aki példakép volt a királyság vállalkozói számára. S akitől joggal remélhették azt, hogy kockázatitőke-befektetőként is hozzájárul technológiai vállalatok építéséhez és fejlődéséhez.

Michael Richard Lynch 1965-ben született Írországban. Egyetemi tanulmányait a Cambridge-i Egyetemen végezte, ahol szoftvermérnök lett. Doktori fokozatot jelfeldolgozás és kommunikáció témakörben szerzett, majd kutatói ösztöndíjat kapott az adaptív mintafelismerés témájában.

Az 1980-as évek végén alapította meg első vállalatát, a Lynett Systems Ltd.-t, amely hardvereket gyártott a zeneipar számára. 1991-ben hívta életre a Cambridge Neurodynamics ujjlenyomat-felismerő vállalkozását. 1996-ban Lynch társalapítója volt az Autonomy szoftvercégnek. (Ezt vásárolta fel később a HP.) A termék a mesterséges intelligencia felhasználásával, statisztikai elemzésekkel segít cégeknek adatok feldolgozásában. (Ehhez használták fel a Bayes-tételt, innen származik az elsüllyedt hajó neve, a Bayesian is.) Két évvel később tőzsdére is vitte a vállalatot.

A cégeladásból 800 millió dollárt kereső vállalkozó 2012-ben ebből az összegből indította el az Invoke Capital kockázatitőke-társaságot. Egy évvel később az Invoke alapító befektetője lett a Darktrace kiberbiztonsági vállalkozásnak, mely 2021-ben került tőzsdére. A társaság nevéhez fűződik a Luminance és a Sophia Genetics, egy adatvezérelt gyógyszerplatform támogatása.

Mike Lynch öröksége

Lynch továbbra is szoros kapcsolatban maradt a cambridge-i technológiai ökoszisztémával, és a Cambridge Enterprise, az egyetem technológiai transzferirodájának igazgatótanácsában is szerepet vállalt.

Edward Benthall, a szervezet korábbi elnöke, a Cambridge Innovation Capital alap elnöke így emlékszik arra, miért is hívta meg 2010-ben az igazgatótanácsba:

„Sir David Walker bátorított, hogy hívjam meg Mike-ot, mondván: »túl elfoglalt ahhoz, hogy sok találkozón vegyen részt, de Mike idejéből még néhány perc is felbecsülhetetlen értékű lesz.« Igaza volt, Mike arra bátorított minket, hogy gondolkodjunk nagyobb léptékben, és Cambridge legyen a világ egyik legjobb helye a technológiai vállalkozások beindításához.  Mike törődött azzal, hogy a technológia révén hasznot hozzon a világnak; fontos volt neki, hogy az egyetem támogassa a vállalkozó szellemű tudósokat. És törődött azzal a jóléttel, amelyet ez az Egyesült Királyságnak hozhat, ha jól csináljuk.”

Amelia Armour, az Amadeus Capital Partners partnere is úgy látja, Mike Lynch katalizátor volt az Egyesült Királyság vállalkozói számára:

„A Darktrace létrehozása Cambridge-ben, és az üzletnek az egyik legsikeresebb londoni lebonyolítása nagyszerű bizonyítéka volt annak, hogy építhetünk globális technológiai vállalatokat az Egyesült Királyságban. Remélhetően az ő öröksége az lesz, hogy a vállalkozók inspirációt kapnak a Darktrace megismétlésére, és jelentős vállalkozások fejlesztésére világvezető tudományos bázisunkból.”

(Nyitókép: Wikipédia)

Discover more from KockázatiTőke.com

Subscribe now to keep reading and get access to the full archive.

Continue reading