Már három hónapos késésben van az indulással az Odyssey óceánjáró, mely utasait három és féléves világ körüli úttal kecsegteti. Az utazók Belfastban várják a közeli rajtot.
Az ígéretek szerint hamarosan végre útnak indulhat a Villa Vie Residences vállalkozása, mely Odyssey névre keresztelt óceánjáróján három és féléves utazásra viszi vendégeit. Azokat, akik életmódként tekintenek egy végtelennek tűnő hajóútra, egy szinte élethosszig tartó kalandra.
A világ leghosszabb luxus hajóútja
A tengerjáró a világ leghosszabb hajóútján 147 ország 425 kikötőjét keresi fel, megfordul a Föld szinte valamennyi kontinensén. A kikötőkben általában 2–7 napig tartózkodik, így az utasoknak elegendő idejük lesz kirándulásokat tenni, tájakat, városokat megismerni.
A „villának” nevezett kabinok ára 99 999 dollártól indul. Ez a hajó teljes üzemidejére, legalább 15 évre érvényes. Ezen kívül plusz 3500 dolláros havidíjat is le kell szurkolni.
Az utasok az út egyes hetekig, hónapokig tartó szakaszaira is jelentkezhetnek. Kalandvágyó módos fiatalok, nyugdíjasok, vállalkozók. Digitális luxusnomádoknak is lehetőségük van részt venni az úton – akár éveken át.
Elmaradó start
A vállalkozást a Life at Sea Cruises egykori vezetői alapították. Megvásároltak egy 1993-ban épített, 929 utas és 371 fős személyzet befogadására alkalmas luxus óceánjárót, melynek az átlagosnál valamivel kisebb a mérete: 195,8 méter hosszú, 22,5 méter széles, és 24,3 tonnát nyom. Ez teszi lehetővé, hogy a kikötők központi részén is ki lehessen vele kötni.
Az óceánjárónak 2024 májusában kellett volna elindulnia. Kétszáz utas vásárolta meg kabinját, de a nagy kaland startja elmaradt. Részben, mert a hajónak minden engedélyt újra meg kellett szereznie, azokat nem „örökölhette”. A harmincéves hajónak meg kell felelnie a legújabb óceánjárók szigorú szabványainak, de minden tanúsítványt újra be kell szereznie. Emellett a hajónak ellenőrzött próbautakon is részt kellett vennie, együtt a legénységgel.
A legfőbb gondot azonban az jelentette, hogy technikai gondok merültek fel a kormánytengelyeknél, és csúszott a motorok felújítása is. Így a hajó még mindig a belfasti Harland & Wolff hajógyárban vesztegel. Ugyanott, ahol bő száztíz évvel ezelőtt a legendás, tragikus sorsú Titanicot is megépítették – adta hírül az Euronews Travel-rovata.

A kabinok évekre otthonul szolgálnak (Fotó: Villa Vie Residence)
Bizakodó kétszáz utas
A hajó tulajdonosai abban bíznak, hogy az óceánjáró még szeptemberben megkezdheti végeláthatatlan útját a Föld körül. Az első úti célok között Bremerhaven, Amszterdam és Lisszabon szerepel. Majd irány az Atlanti-óceán és a karibi térség.
De mi a helyzet azzal a kétszáz utassal, akik május óta, önhibájukon kívül arra várnak, hogy megkezdhessék tengeri kalandozásukat a nagyvilágban? A vállalkozás fedezi a megélhetési költségeiket! Napközben felengedik őket a hajóra, étkezést és szórakozást biztosítanak számukra, csak éjszakára kell kiszállniuk a tengerjáróról. Azonban ekkor sem hagyják őket magukra. Már ha annak számít, hogy fizetik szállodai költségüket… Akár Belfastban, akár más európai városokban, a várakozás hónapjai alatt.
Volt olyan amerikai, aki elutazott felfedezni Olaszországot és Horvátországot, mások Spanyolországban tettek körutazást. Akadtak olyanok, akik már most elindították YouTube-oldalukat, hogy dokumentálják utazásukat – már a hajó indulása előtt.

A Titanic múzeuma remek időtöltés Belfastban (Fotó: Falus Tamás)
A türelem belfasti hónapjai
A legtöbben helyben, Belfastban várakoztak. Megismerték a várost. Annak minden szegletét, a városháza épületétől az óratornyon át a jellegzetes ír kocsmákig. A Lagan folyó torkolatánál lévő Big Fish-t, azaz a tíz méter hosszú, mozaikokból kirakott nagy kék halszobrot is. Ahonnan már nincsen messze a kikötő, ahol hónapok óta ott áll az Odyssey.
Abban a kikötőben, ahol a tragikus sorsú Titanic épült. S ahol 2012-ben megnyílt a Titanic Belfast múzeum.
A hajó alakú impozáns épület hat szintjén több mint 10 ezer négyzetméteres a kiállítótér. Az interaktív tárlat bemutatja az Ír-félsziget és a város történelmét, a Titanic építésének körülményeit. Eredeti és rekonstruált tárgyakkal építették újjá a különböző osztályok kabinjait. A múzeum látogatóinak száma tavaly meghaladta a 800 ezret.
A tengerparti száraz dokkhoz kisétálva el lehet jutni a pontos helyszínhez is, ahol az óceánjáró annak idején készült.
*
A hosszú várakozás ellenére türelmesek az Odyssey utasai. A késedelmes rajt miatt eddig mindössze heten mondták vissza az utat.
(Nyitókép: Villa Vie Residence)



