Kis-, közép- és nagybirtok kategóriában hirdettek győzteseket a Bor és Piac szaklap pályázatán. Nagybirtok kategóriában a Koch Borászat lett az első.
Sorrendben tizennegyedik alkalommal lehetett nevezni Magyarország Legszebb Szőlőbirtoka címére a Bor és Piac szakmagazin pályázatán. A kiadvány a borászok megbecsülése, a borturizmus fellendítése érdekében írja ki versenyét a szőlővel foglalkozó gazdák és borászok számára.
10 borászat, négy kategóriában
A résztvevőkre a kiadvány olvasói interneten adhatták le szavazataikat. A szervezők újdonságként vezették be a „határon túli” kategóriát, amelyre egyedül Felvidékről érkezett nevezés. Az olvasói szavazatok alapján így összesen tíz borászatot látogatott meg a szakmai zsűri.
A pályázók ezúttal is kis-, a közép- és nagybirtokok kategóriában versengtek. A kisbirtok 10 hektár, a középbirtok 11 és 50 hektár közötti, a nagybirtok 51 hektártól megművelt szőlőterületig számít.
A győztesek kiléte 2025. augusztus 25-én derült ki a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem (MATE) Budai Campusán, ünnepélyes keretek között. Az eredményhirdetésen a zsűritagok értékelése mellett a döntőbe jutott birtokok mind bemutatkozhattak, s a pályázat kiírói egy-egy rövidfilmmel is érzékeltették a birtokok munkáját, természeti szépségét. (A kisfilmek megtekinthetők Bor és Piac YouTube-csatornáján.)
A díjazásra ajánlott szőlőbirtokokat 2025 májusában sorra látogatta a lap szerkesztőségének tagjaiból, az előző év első helyezettjeinek képviselőiből, valamint a MATE szőlészeti és borászati tanszékeinek professzoraiból, emeritus professzoraiból álló zsűri. Ezt követően a látottakat, tapasztaltakat kiértékelve, pontozva hozta meg döntését.
Íme a nyertesek:
Magyarország Legszebb Szőlőbirtoka Kisbirtok kategóriában:
1. VáliBor – Váli Péter Borászata (Badacsonyi borvidék)
2. Fekete Borpince (Szekszárdi borvidék)
3. Fritsch Pince (Villány)
Magyarország Legszebb Szőlőbirtoka Középbirtok kategóriában:
1. Haraszthy Pincészet (Etyek-Budai borvidék)
2–3. Etyeki Kúria Pezsgőbirtok (Etyek-Budai borvidék) – pontegyezéssel
2–3. Villa Tolnay Borház (Badacsonyi borvidék) – pontegyezéssel
Magyarország Legszebb Szőlőbirtoka, Nagybirtok kategóriában:
1. Koch Borászat (Hajós-Bajai borvidék)
2. Hilltop Neszmély Borászat (Neszmélyi borvidék)
3. Oremus Szőlőbirtok és Pincészet (Tokaji borvidék)
Magyarország Legszebb Szőlőbirtoka Határon túli kategóriában:
Világi Winery (Dél-Szlovákiai borvidék)
Helycserék az élmezőnyben
Az előző évi versennyel összehasonlítva az idei eredményeket, nem sok változás történt, ami a legszebb magyar szőlőbirtokokat illeti. Új birtok nemigen tudta beverekedni magát a legjobbak, legnépszerűbbek közé.
Kisbirtok kategóriában a tavalyi harmadik, a Válibor – Váli Péter Borászata lett az első, míg a korábbi első, a Fekete Borpince ezúttal a második helyezést érte el. A Fritsch Pince idén harmadik lett, míg 2024-ben második volt.
Középbirtok kategóriában ezúttal a tavalyi második Haraszthy Pincészet lett a győztes, míg a korábbi dobogósok megosztoztak pontegyezéssel a második és harmadik helyen (Etyeki Kúria Pezsgőbirtok és Villa Tolnay Borház).
Nagybirtok kategóriában a tavalyi második Koch Borászat lépett az élre, megelőzve a 2024. évi győztest, a Hilltop Neszmély Borászatot. Az Oremus Szőlőbirtok és Pincészet ezúttal is bronzérmes lett.
Legszebb birtokok, legjobb borok?
Érdekes összehasonlítani a Magyarország 2025-ös legjobb borainak listáját a legszebb szőlőbirtokok rangsorával. Az Országos Borverseny kategóriagyőztesei nem a legszebb birtokokból valók. Ám az is igaz, hogy a legszebbek is kiváló borokat állítanak elő, melynek bizonysága, hogy az Országos Borverseny teljes eredményének katalógusában, a különböző kategóriákban számos most nyert birtok nedűi lettek arany- és ezüstérmesek.
Például a Koch Borászat Prémium Irsai Olivére aranyérmes a fehérborok kategóriájában, míg a vörösborok között a Merlot 899 és a Csanád Cuvée aranyérmes.
A Haraszthy Pincészet Sauvignon Blanc Fine Dining Selection és Sauvignon Blanc Premium bora aranyérmes a fehérborok között.
(Nyitókép: Haraszthy Pincészet)



