Ad
Ad

Tíz kategóriában díjazta a Menedzserek Országos Szövetsége 2025. május 22-én azokat a magyar közép- és felső vezetőket, akiknek az elmúlt évben nélkülözhetetlen volt a gazdasági és társadalmi életben betöltött szerepük. Azokat, akik kiemelkedő példát állítanak a magyar vezetői közösség elé, és társadalmi felelősségvállalásuk is példamutató.

30. alkalommal rendezte meg legrangosabb társasági eseményét, a gyakran a magyar üzleti élet „Oscar-gálájaként” is emlegetett Év Menedzsere Díjátadó Gálát a Menedzserek Országos Szövetsége. Az idén 35 éves szervezet a Magyar Állami Operaházban csaknem 450 meghívott vendéggel együtt ünnepelte az üzleti élet kiválóságait.

Két új különdíj

A Menedzserszövetség csaknem 15 partnerszervezete, a szövetség elnöksége és ügyvezetése, valamint a jelölőbizottság elnöke, dr. Beck György és a bizottság tagjai, az elmúlt év díjazottjai, együtt tették meg ajánlásaikat tíz kategóriában. Az ajánlásokat titkosan kezelte az ügyvezetés, a jelöltek tudta nélkül, s állította össze a háttéranyagokat a jelölőbizottság részére. A bizottság pontozása alapján kategóriánként három jelölt került a Menedzserszövetség elnöksége elé, rangsorolás nélkül. Féléves jelölési és döntési folyamatot követően az elnökség titkos szavazással határozott arról, hogy kategóriánként kik lettek a 2024-es év legkiválóbb vezetői.

Demján Sándor posztumusz életműdíjat kapott

Érdekesség, hogy ezúttal a Gránit Bank Év Menedzsere Életműdíját posztumusz adományozták, Demján Sándornak.

E jubileumi gálára szövetség két különdíjat is alapított. Az egyik a KPMG Hungaryvel közös Év Menedzsere az Üzleti Kultúráért Különdíj, a másik az Institute of Directors Hungaryvel közös Global Leadership Award Különdíj.

Orbán Gábor, a Richter Gedeon Nyrt. vezérigazgatója, az Év Menedzsere Díj újdonsült birtokosa

A 2024-es Év Menedzsere Díjak kitüntetettjei

Díj:Kitüntetett:
A Menedzserszövetség Év Menedzsere DíjaOrbán Gábor, a Richter Gedeon Nyrt. vezérigazgatója
A Menedzserszövetség és a LegitiMo Jogvédelmi Biztosító közös Év Fiatal Menedzsere DíjaSzabó Balázs, a HOLD Alapkezelő Zrt. vezérigazgatója
A Menedzserszövetség és a Volkswagen közös Kék Innovációs Különdíjadr. Walter Katalin, a Budapesti Közlekedési Központ Zrt. vezérigazgatója
A Menedzserszövetség és a Shell Hungary közös Év Menedzsere a Társadalomért KülöndíjaSemsei Rudolf, a Semsei Gastronomy Group tulajdonosa, ügyvezető igazgatója
A Menedzserszövetség és a Bayer Hungária közös Év Női Menedzsere KülöndíjaPais Mónika, a Diageo Zrt. vezérigazgatója
A Menedzserszövetség és a Foxconn Csoport közös Jövő Menedzsere KülöndíjTóth Simon, a Simon’s Burger alapítója, tulajdonosa
A Menedzserszövetség és a Linde Gáz Magyarország közös Év Menedzsere a Környezettudatos Gazdaságért KülöndíjaBeck Zsófia, a Boston Consulting Group ügyvezető igazgató partnere
A Menedzserszövetség és a KPMG Hungary közös Év Menedzsere az Üzleti Kultúráért KülöndíjaMiklós Rozália, az MSCI Magyarország ügyvezető igazgatója
A Menedzserszövetség és az Institute of Directors Hungary közös Global Leadership Award Különdíj 2024. évi kitüntetettjedr. Orbán Anita, a Vodafone globális kormányzati kapcsolatokért és ESG-portfóliójáért felelős vezetője
A Menedzserszövetség és a Gránit Bank posztumusz Év Menedzsere Életműdíja:  Demján Sándor (1943–2018); közgazdász, üzletember

Az üzleti élet rangos társadalmi eseménye

A gálán Kapitány István, a Menedzserszövetség elnöke azt hangsúlyozta, külön öröm számára, hogy személyesen adhatta át az Év Menedzsere díjat Orbán Gábornak, a Richter Gedeon Nyrt. vezérigazgatójának, akit a magyar üzleti élet egyik meghatározó és hiteles személyiségének tart.

Buday Kollárik Tímea, a Menedzserek Országos Szövetsége ügyvezetőjét külön büszkeség töltötte el, milyen impozáns helyen sikerült megtartani a rendezvényt, mely méltó volt a főszereplőkhöz:

„Az üzleti élet egyik legrangosabb társasági eseménye számomra mindig is az ünneplés és az inspiráló találkozások estéje volt: üzleti kiválóságok, értékteremtő közösség, művészet és gasztronómia — idén mind együtt volt, egy ikonikus helyszínen. Immáron 10 éve a Menedzserszövetség ügyvezetőjeként szervezem egyedülálló Év Menedzsere Díjátadó Gálánkat. Az elmúlt években végig ott élt bennem, hogy egyszer a Magyar Állami Operaházban rendezzük meg rangos eseményünket. Most, a jubileumi 30. gálán, ez az álom megvalósult és ez a mérföldkő egy kiemelkedő pillanat a Menedzserszövetség életében.”

A Menedzserek Országos Szövetsége…
…csaknem négyszáz tagot számláló felelős vezetők közössége. Tagjai – a szervezet megfogalmazása szerint – példamutató vezetők, kortól, nemtől és beosztástól függetlenül. Akik elsősorban önmagukat, s csak másodsorban vállalataikat képviselik. Tudnak és akarnak egymásért, a társadalomért és a fenntartható jövőért tenni. Küldetésüknek tekintik a vezetők szakmai fejlődésének támogatását, elismertségének növelését, sikereik és láthatóságuk erősítését.
Missziójuk a következő menedzsergeneráció mentorálása, a női vezetők egyenlő esélyeinek támogatása, a kiemelkedő teljesítményű menedzserek elismerése.

(Fotók: Ajkai Dávid; a nyitóképen Beck Zsófia, a Boston Consulting Group ügyvezető igazgató partnere)

Discover more from KockázatiTőke.com

Subscribe now to keep reading and get access to the full archive.

Continue reading