Ad
Ad

Kelet-németországi társasházakból épít euróalapú portfóliót a magyar társaság, mely 2025-ben a tőzsdére kíván lépni.

A hazai tulajdonú Available Vagyonkezelő Zrt. az végére tervezi tőzsdei bevezetését a Budapesti Értéktőzsde Xtend platformján, majd később a Standard kategóriában is. (Az STRT Holding Zrt. is az Xtenden debütált 2023 végén a BÉT-en.)

Újszerű üzleti modell

A vállalkozás újszerű üzleti modellje a német bérlakáspiacra épít. Németország keleti felében teljes társasházak felvásárlásával és professzionális üzemeltetésével kínál majd befektetőinek vonzó hozamot, negyedéves osztalékfizetéssel, forint helyett euróban.A házakat a meglévő bérlőkkel együtt veszi birtokba. A zrt.a magyar befektetőknek közvetlen tulajdonlás nélkül nyújt majd lehetőséget passzív ingatlanhozam elérésére.

Vida Imre, az Available Zrt. vezérigazgatója és igazgatósági elnöke abban bízik, hogy a tőzsdei bevezetés biztosítja majd a növekedéshez szükséges tőkét és a likviditást. Reményei szerint a tőzsdei jelenléttel a zrt. számára új befektetői rétegek is elérhetővé válnak.

„Amikor az Available Zrt.-t alapítottuk, még nem volt kitűzött cél a tőzsdei megjelenés. Elsősorban egy stabil, értékálló ingatlanportfóliót szerettünk volna építeni, amely hosszú távon, bérbeadásból termel hozamot. Azonban a cég bővülésével és a növekvő befektetői érdeklődéssel világossá vált, hogy professzionális, átlátható kereteket kell biztosítanunk mind a működéshez, mind a tőkebevonáshoz. A tőzsde felé való nyitás azért is kézenfekvő, mert így jelentős tőkét tudunk bevonni a további terjeszkedéshez, illetve biztosítani tudjuk a befektetőink számára a folyamatos likviditást – vagyis lehetőségük van a részvényeiket adni-venni anélkül, hogy az alapul szolgáló ingatlanokat értékesíteni kellene”

– fogalmaz Vida Imre.

Évi 10 ezer négyzetméter lakóingatlan megszerzése a cél

Az ingatlanok elhelyezkedésének kiválasztásakor kulcsszempontnak tekintik a kedvező árat és a jó bérleti megtérülés. Portfóliójuk értéke most 6 millió euró.  Jelenleg 10 társasházat kezelnek körülbelül 50 lakással, összesen több mint 4500 négyzetméteren. Többek között Plauenben, Mylauban, Falkensteinben, Kirchbergben.

A tőzsdei bevezetést követően a cél 100 ezer négyzetméternyi lakóingatlan megszerzése, ami 2200–2500 lakást jelent. Évente 10 ezer négyzetméter növekedés szerepel a terveik között, melyhez jelentős tőkebevonásra szükség.

Vonzóbb a német ingatlanpiac, mint a magyar

A cégvezető úgy látja, a német ingatlanpiac több szempontból is vonzóbb, mint a magyar:

„Az egyik legnagyobb különbség, hogy Magyarországon a lakosság több mint 90 százaléka saját ingatlanban él, így a bérlakáspiac szűk és kevésbé fejlett. Németországban ezzel szemben a lakosság kevesebb mint fele tulajdonos, a többség bérlőként él, ezért a piac sokkal stabilabb és kiszámíthatóbb. A kelet-német városokban az ingatlanárak jóval alacsonyabbak, mint például Münchenben vagy Hamburgban, viszont a bérleti díjak arányosan nem alacsonyabbak, így a kiadással sokkal jobb megtérülést lehet elérni. Amíg itthon egy befektetési lakás 25–30 év alatt térül meg bérbeadással, ez a német piacon akár 12–15 év alatt is megvalósulhat.”

Vida Imre szerint a német bérlakáspiac átláthatósága is nagy előnyt jelent, mert a bérleti díjakat, illetve az úgynevezett Warmmiete-Kaltmiete (vagyis a rezsit is tartalmazó bérleti díj) rendszerét átlátható jogi keretek szabályozzák. A német rendszerben a bérlők pontosan tudják, hogy a Warmmiete minden közös költséget tartalmaz – így a biztosítás, a szemétszállítás, a takarítás díját –, a Kaltmiete pedig az adott ingatlan bérleti díja. Ezt külön törvény szabályozza, ami a tulajdonosnak és a bérlőnek is kiszámítható, tervezhető jövőt jelent.
(Nyitókép: Available Zrt.)

Discover more from KockázatiTőke.com

Subscribe now to keep reading and get access to the full archive.

Continue reading