Az Indotek-Csoport 47 százalék és különféle vétójogok mellett hozzájutott az Auchan hipermarketek korzórészeinek 100 százalékához is.
Több mint két éve kezdett kizárólagos tárgyalásokba az ELO, a francia családi vállalkozásként tevékenykedő Auchan-csoport tulajdonosi holdingja a Jellinek Dániel nevével fémjelzett Indotek-csoporttal. A cél az volt, hogy at Auchan magyar leányvállalataiban (Auchan Retail Magyarország és Ceetrus Magyarország) részesedést vásároljon. Az Indotek részéről Jellinek Dániel alapító-tulajdonos vezette megbeszélések elhúzódtak, olykor megakadtak. Az esélyeket növelte azonban, hogy a két fél között hosszú évek óta szoros az üzleti kapcsolat. Több Auchan-áruház ugyanis az ingatlanüzletágban otthonos Indotek bevásárlóközpontjaiban üzemel.
A végül megszületett megállapodás egyik eleme a 47 százalékos tulajdoni rész megvásárlása, a másik pedig az úgynevezett korzóüzletek megvétele. Korzó az elnevezése a hipermarketek épületében, a be- és kijáratok közvetlen közelében lévő helyiségek együttesének, ahol különböző üzletek működnek.
A 47 százalék erős kisebbségi pozíciót jelent lényeges kérdésekben, melyhez vétójogok is társulnak. Ezt már Jellinek Dániel árulta el a Telexnek, amely elsőként számolt be az üzletről. „Az élelmiszer-kereskedelem egy szakma, és nem gondolom, hogy ehhez már értünk, ráadásul a nemzetközi beszerzésekben sokkal jobb pozícióban van egy globális multi” – fejtette ki az Indotek-tulajdonos a lap gazdasági újságírójának, megindokolva a kisebbségi vásárlás előnyeit. Konkrét piaci terveiről nem volt hajlandó beszámolni, legfeljebb annyit említett meg, hogy az Indotek többszáz kereskedelmi ingatlanból álló portfóliójával fel tudja gyorsítani az áruházlánc hazai terjeszkedését, elsősorban vidéken.
„Az üzleti koncepciónk jó. Segít-e majd a kormány? Nem tudom, egyedi kedvezményeket nem remélek, de remélem, hogy akadályokat sem kapunk” – jelentette ki a Telexnek, ami már csak azért is izgalmas válasz, mert a cégvezetőt szoros kapcsolatok fűzik közvetlenül vagy közvetve a kormányzathoz, és vállalkozása korábban sikeres kormányzati támogatásoknak is nyertese volt. (Erről a G7 két alkalommal is írt, először 2023 nyarán, majd októberben, lásd itt és itt.



